Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EP európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást

Az EP európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást Külföld

Az Európai Parlament európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, és annak költségeit a törvény erejével korlátoznák; emellett uniós célként határoznák meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ra minden tagállamban.

Hirdetés
Hirdetés

A csütörtökön 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a megfelelő lakhatás fogalmába többek között a tiszta és jó minőségű ivóvizet, a megfelelő és méltányos higiénés körülményeket, valamint a szennyvíz- és vízhálózatok meglétét is beleértették.

„A megfelelő lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, amelyet a nemzeti és az európai jognak is el kellene ismernie” – fogalmaztak.

Véleményük szerint kötelező és legalább az Egészségügyi Világszervezet (WHO) iránymutatásaihoz igazodó minimumkövetelményeket kellene bevezetni az Európai Unióban az egészséges otthonokra, köztük a beltéri levegőminőségre. A képviselők felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a házfelújításokra vonatkozó előírások között fordítsanak kiemelt figyelmet a kibocsátáscsökkentésre és a lakások energiahatékonyságának növelésére.

Az állásfoglalás uniós célkitűzésként határozná meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ig. Emellett fenntartaná a hajléktalanság kialakulását megelőző és a hajléktalanok védelmét szolgáló, a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli intézkedéseket, különösen a kilakoltatási moratóriumot, az energiaellátás folyamatos fenntartását és az ideiglenes elhelyezés garantálását.

A képviselők emellett felszólították a tagállamokat, illetve a regionális és a helyi hatóságokat, hogy fogadjanak el jogszabályt a bérlők és a saját lakásukban élők jogainak védelmére. Véleményük szerint a lakhatás akkor nevezhető megfizethetőnek, ha az azzal összefüggő költségek rendezése után a lakónak elegendő forrása marad az egyéb alapvető kiadásokra.

Az elfogadott szöveg végezetül megemlítette, hogy a rövid távú, turisztikai célú lakáskiadás lakásokat von el a piacról és felviszi az albérletek árát, ami nagyban megnehezíti a megélhetést a belvárosokban és a turisztikai központokban.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. január 22., 19:37
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Szep uj vilag ertsd az adofizetok penzebol vesznek a csoveseknek lakast ! Na akkor holnaptol en is csoves leszek! Tiszta kommunizmus jol letre!

  • User
    Dátum: 2021. január 23., 14:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Erre kellettek a migránsok, a hazai építészek adományainak elsütésére, és az ingyenélő kvóta törvényesítésére. Én nem aludnék az EP – ben.

  • User
    Dátum: 2021. január 23., 15:32
    ÉRTÉKELÉS: -1

    A börtönökre már alkalmazzák…milyen szögböl süssön be a nap , hány m3 levegő van/fő ,tv,az ágy ne recsegjen,fogadószoba ázásszonykával való találkozásta,séta …ha nem ,akkor kártérítés részūkre.