Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lépnek „medveügyben”

Lépnek „medveügyben” Románia

A székelyföldi medveveszély ügyében terjesztett törvényjavaslatot a parlament elé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciója, amelyben az éves kilövési kvóták rendszeres meghatározását és a vadkárok megtérítésének javítását kezdeményezik – derült ki az RMDSZ keddi hírleveléből.

A törvénytervezet nem oldja meg a jelenlegi „vészhelyzetet”, de elejét venné annak, hogy a jövőben hasonló helyzet alakulhasson ki – mutatott rá Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, volt környezetvédelmi miniszter. A politikus a környezetvédelmi tárca sürgős fellépését kérte. Arra hivatkozott, hogy a tavaly érvénybe lépett, a medvepopuláció kilövésére vonatkozó tiltás komoly közösségi feszültségekhez vezetett, hiszen a román állam semmilyen alternatívát nem nyújt a székelyföldi medveállomány ritkítására.

„Sürgős hatósági intézkedésekre van szükség Székelyföldön, hiszen túlzottan elszaporodtak a medvék, és veszélyesek az emberi életekre. A kilövési kvótára azért is szükség van, mert másként nem lehet hatékonyan kezelni ezt az állapotot. Gondot jelent az is, hogy az állatok által okozott károkért nem vállal senki felelősséget, és nem kompenzálja az érintetteket az állam” – idézte a frakcióvezetőt az RMDSZ hírlevele.

Magyar Loránd, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának tagja rámutatott: az RMDSZ törvénytervezete a megyei környezetvédelmi ügynökségek hatáskörébe utalná a kárfelmérés és kifizetés kérdését, tekintettel arra, hogy a szaktárca nem nyújt megoldást a kártérítést illetően. Azt akarják törvénybe foglalni, hogy minden év február 28-ig a szakminisztérium közölje a kilövési kvótát. Amennyiben ezt nem teszi meg, az szankciókat vonna maga után – magyarázta az RMDSZ törvénytervezetének kidolgozója.

Amint arról lapunk is beszámolt, Székelyföldön az utóbbi időben mindennapossá váltak a medvetámadások: a településekre rendszeresen bejáró nagyvadak juhokat, szarvasmarhákat, lovakat öltek meg, számos esetben embereket is megsebesítettek. A medvék által okozott gondok már akkora elégedetlenséget és félelmet szültek a lakosok körében, hogy az érintett önkormányzatok és közbirtokosságok képviselői mára tüntetést szerveztek a környezetvédelmi szaktárca bukaresti székháza elé.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. július 5., 9:18
    ÉRTÉKELÉS: 16

    Ez a majom kornyezetvedelmi miniszter volt tobb izben ha jol tudom es akkor sem tett semmit a vadkarok megoldasaban. Ez mellett felretajekoztat. Nem lepett eletben semmilyen tiltas, a miniszteri rendelet kiadasat felfuggesztettek, mert az ezt alatamaszto tanulmany nem utotte a mercet, a roman akademia nem hagyta jova. Aztan a vadkarok szambeli novekedese is santit, csak az ujsagironak ki kellene kerni az adatokat az erdeszeti felugyelosegtol es rogton kirajzolodna, hogy az egesz felhajtas celja az elvtelen vadaszat visszaallitasa, hiszen a torveny lehetoseget ad a jelen pillanatban is a problemat okozo medvek megolesere, akar az anyamedvere is.

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 11:53
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Az Europai Unio is fog lepni ebben az ugyben,ha netan a PSD-s kormany ezt alairja nektek ebben a formaban.A medveket nem az irodabol osszeirt hamis adatokbol allo lista szerint kell megszamlalni,hanem terepen es csak azutan lehet megallapitani,miutan realis adatok alapjan folmertek,hogy hany medve is el a Karpatok erdoiben,hogy hanyat szabad evente kiloni(ezekbol prioritasa valoban azon egyedeknek lehet melyek emberi telepulesre veszelyesek).A vadasztorveny olyan modositasat koveteljuk mely tiltja a csalik es csapdak hasznalatat a vadaszaton,fokeppen a medvenel.A tobbit majd a peticiobol megtudjatok miutan az E.U.-ban fololvastak.Csak arra varunk,hogy kell-e modositani a peticiot a PSD iranyaban.Ezt abban az esetben, ha ebben a formaban alairjak,jovahagyjak nektek.

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Az UDMR foglalkozzon a romaniai magyar kissebbseg problemaival es jogaival,ne a vadaszattal.Szavazopolgarai nem azert szavaztak rajuk,hogy erdoket irtsanak es kvotara vadaszgassanak a roman csatlosaikkal!!!

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 18:47
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Kedves olvaso remelem tudja, hogy a sok cikk a medvekrol kellett, hogy tudjanak lepni a medve ugyben? Ha ez nem lesz eleg, akkor majd az esti hirekben fogjuk latni, hogy itt jart a medve, ott jart a medve, oszt mar kesz is a torveny, lehet loni oket ipari mennyisegben szep kis penzekert, elvegre profit-orientalt vilagban elunk. P.S. az erdo pusztitasban nincs eleg adrenalin az megy is magatol, lojuk ki a medveket. Amikor mar a medvek is fogyoban lesznek, talalnak majd mast amiert jo penzt adnak.

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 19:17
    ÉRTÉKELÉS: 22

    A Digi tv es csakis egyedul a Digi tv bemutatta a „hires” medvekvotasok tiltakozasat.Ketszaz?! emberrol szamolt be,de a kepsorokbol latni lehetett,hogy otvenen is alig voltak a fuvoszenekarral egyutt,mely eltrombitalta a bukarestieknek az „Edes Erdely itt vagyunk,erted elunk es halunk”cimu katonadalt.Hogy micsoda kepmutato banda.Aki Erdelyert elni es halni akar az elsosorban nem irtja ki az erdoket.Masodsorban vedi Erdely termeszetadta kincseit es nem a kvotavadaszatert harcol,hanem az erdelyi emberek joleteert!Amint mondtam a harom megyebol(Brasso,Kovaszna es Hargita)csak ennyi embert tudott az UDMR mozgositani.Ebbol is latszik,hogy az embereknek tele a hocipojuk az UDMR hazug diverziojival.De a tortan a hab csak most jon.Na ezt figyeljetek.Megkerdezi a Digi riportere Kotar Sandor kecskepasztort Bikkfalubol akinek a jobb felso karjanak a belso felen egy jelentektelen horzsolas volt,hogy hol tamadta meg a medve.Az alany erre mutatja a jobb karjan azt a kis horzsolast es azt feleli,hogy”ide tette ra az elso mancsat”.Draga Sandor baratom ugye meg te sem hiszed ezt a hazugsagot amire ezek a diverzionista disznok tanitottak.Ha neked a jobb felso karod belso felere tette volna a mancsat akkor te nem interjut adtal volna hanem a reanimaren(intenziv osztaly) almodnal a medverol.Nem beszelve arrol,hogy elore elkeszitett anyagrol van szo a Digi reszerol,mert kerdem en,hogy a tuntetes alatt aDigisek leszaladtak Bikkfalvara,hogy Kotar Sandort megkerdezzek?!!Micsoda szemenszedett elore meggyartott hazug diverzio.Csak oda kell jobban figyelni a kepekre es meg kell tanulni olvasni a szavak kozt aztan kartyavarkent omlik ossze az ember szeme elott ez az egesz hazugsag.(Ha a Szekely Hirmondo valoban egy szabad sajto es csakis az igazsag es a szolasszabadsag partjan all akkor kiirja ezt a kommentet).

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 21:26
    ÉRTÉKELÉS: -16

    Kedves olvasó……ki lehet menni Kézditöl kb 1 km az elsö út jobra be a patakig,ott ma láttam az uton a nyomot..bárki megnézheti ,föl Torja fele sokáig bandukol az uton.Két..három évesnek sacoltam,talan több is lehet,Hisztéria ide vagy oda ,de ha már itt sétál a város szélén ,…biztosan nem az erdöt keresi.

  • User
    Dátum: 2017. július 5., 21:38
    ÉRTÉKELÉS: 9

    135 medvét aszonnnyák kilöhetnek! Jobb lenne nyugat európa erdeibe exportálnák,emberségesebb megoldás lenne,elvégre ők ideküldték a hódjaikat!!!!!
    Az rmdsz nek meg azt üzenem ne csak vágják az erdőt hanem ültessenek is!!!!!

  • User
    Dátum: 2017. július 6., 9:16
    ÉRTÉKELÉS: 18

    A miniszterasszony dontott Evente 350 medvet lohetnek ki.Ebbol az iden 175-ot.Kovaszna megyebe el 700 medve(hivatalosan)az UDMR szerint1000.Ez annyit jelent,hogy ot ev mulva mar a nyoma sem lesz meg a karpatokban a barnamedvenek.Mert ezzel a surgonnyel a romaniai teljes medvepopulacio kiirtasat irtak ala.En csak azt kerdem gyerekek,hol vannak a termeszetvedok Kovaszna,Hargita es Brasso megyebol?!Meg a hangjukat sem lehet hallani.De a romanoket sem akik olyan erosen szeretik Erdelyt,hogy az osszes magyart levadasznak kvotara,csak azert hogy marcius 15 nehogy hivatalos unnep legyen.Es hol van a Szekely Nemzeti Tanacs?!Nekuk sem hallottuk a velemenyuket?!Tudjuk,hogy nem termeszetvedelemmel foglalkoznak,na de ha annyira szeretik Erdelyt akkor csak van valami velemenyuk ez ugyben.Es hol van a masik magyar part.Az opozicio.Vagy mar nem letezik?!Johann Taerling,neked es partodnak mi a velemenyed „vadaszugyben”?!Vagy ilyenkor nem szivugyetek Erdely?!Na ezek a kerdesek mind valaszra varnak gyerekek.Ugyhogy varjuk a valaszokat!

  • User
    Dátum: 2017. július 6., 9:38
    ÉRTÉKELÉS: -14

    Sajnos, gond vona a roman nyelvtudasoddal. A miniszterasszony azt mondta, hogy egész évre 350 lenne a kilovesi kota, de mivel az ev fele mar eltelt, mardt 175. Es nem csak Kovaszna megyeben, hanem az egesz orszagban. Azt pedig nyilvan ugyancsak a hasadra utve talaltad ki, hogy Kovaszna megyebne hetszaz medve el, mert a kedvenc Digi teved szerint is legalabb 1300. Mas velemenyet pedig azert nem hallod, mert mas nem olyan zavartagyu, mint te. Nyugodj le, marad eleg medve igy is.

  • User
    Dátum: 2017. július 6., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Nem tudom,hogy ki a zavartagyu edes baratom de a matematika torvenye azt sugja,hogy ha ez a torveny hat evig igy marad akkor itt egy medve sem fogja tulelni.Na de azt megigerjuk,hogy nem fog igy maradni csak ehhez minden olyan ember segitseget kerjuk akik a dolgokat maskeppen latjak mint az UDMR penzehes „medvevadaszai” es roman csatlosai Dragnea es a hazajukat semmibevevo hazaarulo PSD.Egyebkent a PSD-re nehez napok varnak mert a bukarestiek is keszitenek ellenuk egy meglepetest.

  • User
    Dátum: 2017. július 7., 12:24
    ÉRTÉKELÉS: 11

    A” homelessnek” van szaja,van agya es tud tiltakozni a sorsa ellen.No meg van ket laba es ket keze(abban az esetben ha egeszseges) es el tud menni dolgozni.A medve nem tudja elmondani,hogy mi faj neki igyhat azzal tiltakozik az erdoirtasok ellen amire az osztone tanitotta.A tulelesert bemegy es elveszi a disznodat az olbol.Ha pedig szembeallsz vele a borodet is lenyuzza egy csapassal.Nem most kellene tiltakozni baratom.Ezt akkor kellett volna tegyetek mikor a rablok engedelyeztek a tarvagasokat.Az elso lancfuresz hangjanal,akkor kellett volna tiltakozni.Mikor meg megvoltak az erdok!

  • User
    Dátum: 2017. július 7., 19:05
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Meg mielott barki is velemenyt mondana, megegyszer ismeteljuk el a miniszter asszony szavait. A 140 kilovesre szant medve, az utolso 5 ev atlag kvotajanak a fele, igy kerte sarkany arpad fovadasz, meghallgattatott eddig. Ez a „kvota” orszagos, nem kovaszna megye, nem hargita megye, hanem az egesz orszagra szol. A kiloves alatt azt kell erteni, hogy abban az esetben lesz jogosult ebbol a kvotabol lekerni egy vadasztarsasag, ha ismetlodo modon egy medve karokat okoz egy faluban, annak hataraban vagy folyamatosan haborgatja a juhaszokat az erdo szelen. A karokat a polgarmesteri hivatal felertekelteti, majd egy bizottsag lattamozza es ha nem talal mas megoldast a kilovesen kivul a karok es a veszely minimalizasara akkor jovahagyja a kilovest. A lenyeg hogy ezen megoldas belekeruljon a miniszteri rendeletbe hogy Sarkany es csatlosai ne kerulhessenek ujbol monopol helyzetbe. Amugy a tuntetes egy hatalmas pofon volt sajat maguknak, hisz olyan ellenreakciot valthat ki a nemvadasz tarsadalombol aminek kovetkezteben varhato, hogy meg ez a miniszteri rendeletet sem adjak ki. Hajra medvek!