Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Bukarestbe vonulnának

A székelyföldi polgármesterekhez és közbirtokossági elnökökhöz fordulnak a Felcsík Kistérségi Társulás tagjai – polgármesterek, közbirtokossági elnökök –, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azzal a felhívással, hogy csatlakozzanak ahhoz a kezdeményezéshez, mely szerint minél többen vonuljanak Bukarestbe július 5-én, a környezetvédelmi miniszterhez meghallgatásra, ha addig nem hoz a medveproblémára megoldást jelentő rendelkezést, mivel az egyre gyakoribb medvetámadások miatti helyzet tarthatatlan. Erről egyeztetett a megyeelnök tegnap a Felcsík Kistérségi Egyesület közgyűlésén részt vevőkkel. A Bukarestbe vonulást Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere, a Felcsík Kistérségi Társulás elnöke kezdeményezte.

 

Páncélszekrényt raboltak

Közismert futárszolgálat dévai székhelyére törtek be a hétvégén, a tettesek elvittek egy páncélszekrényt, amelyben mintegy 8000 lej volt. A lopás csak hétfőn reggel derült ki, amikor a cég alkalmazottai megérkeztek munkahelyükre. A rendőrség közölte, hogy feltételezésük szerint a betörést szombat délután és hétfő hajnal között követhették el, ebben az időszakban ugyanis minden alkalmazott szabad volt. A cég székhelyét videokamerákkal figyelik meg, az ezek által készített felvételeket a rendőrség vizsgálja.

 

Királyt leváltották

Leváltotta Sorin Grindeanu ügyvivő miniszterelnök Király András kisebbségi oktatásért felelős államtitkárt, akinek a helyére Kovács Irén Erzsébet Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettest nevezte ki. A kormányfő döntése hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

 

Lezárták a nyomozást

A legfőbb ügyészség elrendelte tegnap a büntetőjog módosítását célzó, 2017/13-as sürgősségi kormányrendelettel kapcsolatos nyomozás lezárását. A Sorin Grindeanu vezette kabinet január 31-ia ülésén fogadta el a 13-as sürgősségi kormányrendeletet. A jogszabályt végül – a Bukarestben és az ország más városaiban szervezett nagyméretű tüntetések hatására – egy újabb rendelettel hatályon kívül helyezték.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. június 27., 17:51
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Hát már igazán találhatnának valami érdekesebbet is mert még a vízcsapokból is medve-téma árad.Unalmas.Vagy esetleg valakik így próbálnak hatni a közvéleményre? Megeshet de tényleg találjanak már mást is amiről írjanak mert már egyebet is szeretnék olvasni.Kezd az egész hasonlítani egy szappanoperához.