Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román Trianon-ünnepség

Román Trianon-ünnepség Kovászna megye

Mintegy száz, Bukarestből, Ploieşti-ről, Buzăuból érkezett román „kulturális műsorral” ünnepelte a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóját tegnap délben a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul téren. A megyeszékhelyiek látványosan negligálta az eseményt: ha jól számoltuk, összesen négy helyi románt ismertünk fel a téren.

Hirdetés
Hirdetés

Az úzvölgyi temetőgyalázó „hős”, Mihai Tîrnoveanu „házigazdaként” Isten hozta Sepsiszentgyörgyre-vel köszöntötte a vendégeket, és mindjárt az elején leszögezte: a trianoni szerződést az „Úz völgyében harcoló több millió román katona” harcolta ki, akik aztán „Magyarországot is felszabadították a kommunizmus alól”.

A kimondottan „kulturális” program során, a „békés együttélés” szellemében olyan verseket olvastak fel, mint a „de la Nistru pân-la Tisa” kezdetű Doina (Mihai Eminescu), és olyan „hazafias” dalokat énekeltek, mint a Treceţi batalioane române Carpaţii (Katonák, lépjétek át a Kárpátokat), de skandálták azt is, hogy „Asta-i ţara noastră, noi nu stăm în gazdă” (Ez a mi hazánk, mi nem albérletben lakunk itt). Amúgy a sok hazafias műdal szövegét az előadón kívül nemigen ismerte senki, egyedül a folkzenész Vasile Şeicaru nótáját tudták együtt többé-kevésbé elénekelni.

A legcsalódottabb talán az a mintegy harminc fekete Trianon-pólós, futballhuligánra emlékeztető, ökölrázva háromszor is „Trianon”-t üvöltöző, kigyúrt fiúgyermekekből álló csoport volt, akik szemmel láthatóan nem ünnepelni jöttek, de a balhé érdeklődés hiányában elmaradt. Tîrnoveanu végszavában gratulált a helyi románok „büszke csoportjának”, felszólította őket, hogy „ne hagyják magukat eltaposni”, és biztosította, hogy „ők és a románok milliói mindenkor mellettük állnak”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 5., 7:15
    ÉRTÉKELÉS: 34

    Ujra kell szervezni a 64 Varmegyet, vagy valami hozza hasonlot, mert amig letezett ez az alakulat, addig ilyen provokacioknak helye nem volt Haromszeken. Nekunk is vannak kigyurt sportoloink, futballhuliganjaink is vannak , csak vezerunk nincs aki lelkileg es szellemileg osszehozna a fiukat. Fekete polojaink, katonas nadragjaink es bakancsaink is vannak. A fiuk keszen allnak, csak varjak azt a vezeri egyeniseget, aki szivvel lelekkel magyar erzelmu ,nem megalkuvo ,bator es onfelaldozo. Ha ezt ujraszervezzuk (meg ha onerobol is !) ,nezzetek meg, hogy tobbe nem lesz ilyen provokacio !

  • User
    Dátum: 2020. június 5., 9:17
    ÉRTÉKELÉS: 30

    Unneples ide vagy oda , sok elhagyott katonai temeto van rengeteg sok mas roman megyeben a kerdes az hogy ezek az aktivistak miert nem szedik azokat rendbe es a fajtajuk koszt tudnanak unnepelni nyugodtam magyarok nelkul – miert kell ide jojjenek sok ido , penz, uzemanyag pocsekolasaval.
    Hat erre is megvan a valasz hogy folytassak az uszitast, gyuloletkeltest.
    Tehat azok a szemelyek – politikum akik eszt elnezik ugyanabban a cseberbe vannak ezekkel.

  • User
    Dátum: 2020. június 5., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 14

    A provokáció, a gyűlöletkeltés nem megoldás, de maga a probléma. A kommentek közt megjelentekre reagálva: Nem kis szegénységi bizonyítvány lenne a részünkről a provokációra provokációval felelni.

    Szomorú, hogy a hatóságok nem találtak megfelelő eszközt arra, hogy ezt megakadályozzák. Ha pedig nincs lehetőség a provokációk megfékezésére, akkor talán tenni kellene a képviselőkön/parlamentereken (vajon nem ezért választunk képviselőket?) keresztül azért, hogy olyan eszközök és jogok kerüljenek a helyi közösségek vezetőinek birtokába, amelyekkel az ilyen kulturális programnak álcázott provokációk megelőzhetők.

  • User
    Dátum: 2020. június 5., 13:20
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Nemsokára jönnek a választások. Akkor mutassuk meg, hogy kik vagyunk, mit is akarunk, ne csak hőbörögjünk. Kérdem én, ki mer most vezérszerepet vállalni egy akcióban amikor látjuk, hogy a bakszász csak arra vár, hogy valami történjen errefelé és letudjon csapni. Hajrá véreim, még mindig erösek vagyunk, csak várjuk ki a megfelelő pillanatot.

    • User
      Dátum: 2020. június 5., 23:28
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Azert voltak kevesen,mert kerestek azon szemelyeket akiknek 1918-1942 kozt allitottak ki Szentgyorgyon az anyakonyvi kivonatot, es nem jelentekztek tulsagosan sokan,nem talatak a leszarmazottaikat itt…..ha ha ha…ezek azok a pasik akik radaroztak es sajnalatos modon az oshonos honfitarjaikat nem talaltak ITTHON-OTTHON voltak…..mentek mentek mendegeltek es Csikban is ugyanigy jartak,csak keresgeltek keresgeltek,de hiaba…..utjuk ugymond hasztalan volt….meg a provokaciojukra sem kaptak partnert…….

    • User
      Dátum: 2020. június 5., 23:46
      ÉRTÉKELÉS: 8

      Hat csak sajnalni lehet az ilyen alakokat akik a nemzeti unnepuket ilyen szerkoban probaljak unnepelni,igy a fotbal mecsre szokas nalunk jarni…..az unneples nalunk ott kezdodik amikor az alkalomhoz illoen oltozunk fel,nalunk ez egy minimalis dolog….na de mindenkinek nem egyforman osztogattam otthon a 7 evet……

  • User
    Dátum: 2020. június 5., 20:25
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Szégyenteljes az ahogy történik a mindennapos sovén, nacionalista uszítás.
    A vasgárda , légionárius módszereire emlékeztetnek
    ezek a mindennapos
    provokációk. Codreanu Zelea
    helyét egy Tarnoveanu ,vagy
    W.K.J. , vagy egy Funar vette át. Szégyen ,hogy a nagy, demokrata kissebség szerető, tehetséges, szorgalmas ” tstvérek ” közűl senki sem tiltakozik.
    Sőt mintha a hatóságoknak is tetszését is kiváltották
    volna. Sebaj ! Jönnek majd
    az E.U. tisztségviselői
    Donald Tuszk személyesen
    hozza a kitüntetéseket.
    Isten áld meg a magyart !!
    Jó kedvvel , bőséggel !!

    • User
      Dátum: 2020. június 7., 12:21
      ÉRTÉKELÉS: 5

      Mi is volt legfőbb a célja a Vasgárdának?Romanul ‘purificarea neamului’,azaz a román
      faj’ megtisztitása…magyar és zsidóellenesség megspékelve cigrom ellenrsségel…a szászokat békén hagyták mert kemény hátterük volt ,de azután ők is megkapták a jutalmukat …például valaki a megmaradott néhány ezerből helytartó lehetett.Egy másik lassan átveszi a hatalmat…már ő purifikál…Tándárei,Buzescu/Teleorman megye/,Bánffyhunyad,Temesvár…

  • User
    Dátum: 2020. június 6., 11:22
    ÉRTÉKELÉS: 8

    „Kellene hagyni a multat…” Akinek multja nincs ,annak jovoje sincs ! Az ilyen gondolkodasu emberektol kene a magyar tarsadalmat megtisztitani, es utana lehetne tervezni a jovot !

    • User
      Dátum: 2020. június 6., 19:58
      ÉRTÉKELÉS: 1

      “Kellene hagyni a multat…” Akinek multja nincs ,annak jovoje sincs ! Az ilyen gondolkodasu emberektol kene a magyar tarsadalmat megtisztitani, es utana lehetne tervezni a jovot !

      Tisztelt kommentáló „kolléga/kollégina”, lenne kedves meghatározni az „ilyen gondolkodású” jelzőt? Megmagyarázni, melyik „magyar” társadalmat szeretné megtisztitani a magamfajtától? Sajnos, 30 éve harcolok szakmai jogaimért , egy etnikai diszkrimináció nyomán, a 2015-ben Bukaresti Legfelsőbb BÍróság döntése még mindig nincs végrehajtva, és 32 éve és 10 hónapja hivatásként szolgálom a közérdeket szerény hozzájárulásommal.És mindezek ellenére, nem dőlök be sem a román, sem a magyar nacionalista hőbörgésnek, az utálatra, gyülőletre unszoló/uszító etnikai propagandának, hanem próbálom tisztelni az Embert, a Rendet, a Törvényt. Nem a Románt, a Magyart, hanem azokat az univerzális értékeket, amelyet Székely szüleim belém tápláltak szeretettel, türelemmel és toleranciával.
      Ön?
      Nagy magyar létére, első lépésként átkapcsolhatna a kütyüjén magyar betükarakterekre, anyanyelve iránti tisztelete jeléül. Amikor ezt megteszi, állok elébe, hogy gondolatát gyakorlattá váltsa és, esetleg, ha székelygatyája megbírja, tervezzünk egy jobb jövőt. Vagy , ha kitart elképzelése mellett, tisztitunk…
      Na, mit szól?
      Tisztelettel,
      Ilyés Ibolya

  • User
    Dátum: 2020. június 7., 11:22
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Na latja draga Ibolya. Ezert kell a Trianoni igazsagtalan hatarok eltorlesen dolgozni, hogy ne kelljen tobbe egyetlen magyarnak sem, az igazsagtalan Bukaresti Legfelsobb Birosaghoz folyamodnia igazsagot szolgaltatni. Mert amig ezekhez kell folyamodjon egy magyar ember, addig igazsagot ne varjon toluk ! Ezert nem kell hagyni a multat, ahogyan on ezt kijelenti szereny es rosszindulatu egyik hozzaszolasaban. Nem kell a tobbi magyart is ilyen nemtorodom gondolkodasmodra tanitani, mert meg sokan vagyunk akiknek szamit a mult es szamit a jovo is ! Tortenelem es mult nelkul jovo sem letezik ! Mely tisztelettel, kedves holgyem ! (Ja es mig elfelejtenem. Kifejtene bovebben, hogy hogyan szolgalja a kozerdeket ?! Nem egyebert csak a rangjelzeset elfelejtette a neve melle irni ! Hogy mibol gondolom ezt? Hat abbol a fenyegetozo cseplesbol es fennhelyazasbol, amivel hozzaszolasat befejezi. „…ha szekelygatyaja megbirja tervezzunk jobb jovot.” Eloszor is nem „jobb jovot” tervezunk, hanem SZEBB JOVOT ! Masodszor pedig, rendorokkel nem szoktam tervezgetni a jovomet, ezt hagyom a x@rmagyarokra. En csak olyan magyarokkal szoktam tervezgetni a jovomet akik ugyanugy ereznek a magyarsag irant mint en ! Es ami a tisztitast illeti hozzaszolasa vegen, On tisztogasson csak egyedul a sajat portajan, mert ott aztan volna amit tisztogatni ! )

    • User
      Dátum: 2020. június 7., 15:29
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Tisztelt Névtelen, kérem olvassa figyelmesen:

      Nagy magyar létére, első lépésként átkapcsolhatna a kütyüjén magyar betükarakterekre, anyanyelve iránti tisztelete jeléül. Amikor ezt megteszi, állok elébe…

      Polémia folytatódik a megszabott keretek között.
      Addig is, szép, áldott vasárnapot!