Hirmondo

2022. május 26.

A TotalEnergies felhívást tesz közzé társadalmi felelősségvállalási projektek szervezésére Kovásznában!

A TotalEnergies felhívást tesz közzé társadalmi felelősségvállalási projektek szervezésére Kovásznában!

A TotalEnergies pályázati felhívást tesz közzé Kovászna megyében, ahol a vállalat Uzon községben bitumentárolóval rendelkezik. A civil szervezetek által előterjesztett projekteknek meg kell felelniük a TotalEnergies által globálisan támogatott és helyi szinten alkalmazott társadalmi felelősségvállalási szempontok egyikének.

A járvány ebben is változást hozott

A járvány ebben is változást hozott

Az elmúlt időszakban jelentős szerepet kaptak az egészségügyben az orvostechnikai eszközök, a piac hatalmas növekedést mutat, aminek egyik oka a technológiai újításoknak köszönhető. Öt évvel ezelőtt új szabályozások is születtek azzal kapcsolatban, hogy mi és hogyan minősül orvostechnikai eszköznek. Ezekről a rendeletekről, illetve újításokról, innovációs eszközökről beszélgettünk Bús Árpád Zsolttal, a magyarországi QTICS Medical tanácsadójával, eszköz-vizsgálómérnökkel.