Hirmondo

2022. május 10.

Kőrösi Csoma Sándor, a példa

Kőrösi Csoma Sándor, a példa

A Kőrösi Csoma Sándor Napok gazdag eseménysorozata idén is a világhírű székely tudós szülőfalujában ért véget, immár hagyományosan. Az istentisztelettel, koszorúzással, díjátadással egybekötött ünnepségen felszólalók által megfogalmazottak évről évre megérintik és megerősítik a hallgatóság lelkét. Az idén elhangzottak érzékeltetéseként, olvasóinknak a nyitó- és záróbeszéd tartalmából nyújtunk ízelítőt.

Sok adós törlesztett

Sok adós törlesztett

Amint már megírtuk, a vészhelyzet miatti korlátozó intézkedések megszűntével a Közművek Sepsiszentgyörgy hat tömbházában elzárta a vizet, mert a lakótársulások túl nagy összeggel tartoztak. Az intézkedés a rendesen fizető lakók felháborodását is kiváltotta, kérésükre az önkormányzat, illetve Tóth-Birtan Csaba alpolgármester vállalkozott a közvetítésre a felek között. Őt kérdeztük a tárgyalás eredményéről.

Megmentett épített örökségünk

Megmentett épített örökségünk

Szentkatolna, Zabola, Dálnok és Bikfalva után újabb nagy sikernek örvendő, kúrialátogatással egybekötött ismeretterjesztő és kapcsolatteremtő rendezvényt szervezett a Háromszéki Kúriák és Kastélyok Egyesülete, ezúttal Alsócsernátonban. A kijelölt udvarházak megtekintése során bebizonyosodott, hogy ezek jó kezekben vannak, jelenlegi gazdáik nem hagyják tönkremenni és elenyészni a múltunkban fontos szerepet betöltő családoknak egykor otthont nyújtó ódon épületeket.