Hirmondo

2022. április 25.

Az EB az Eurojust megerősítését javasolja a háborús bűncselekmények elszámoltathatóságért

Az EB az Eurojust megerősítését javasolja a háborús bűncselekmények elszámoltathatóságért

Az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség, az Eurojust megbízatásának megerősítését javasolja az Oroszország által elkövetett háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére és megőrzésére az elszámoltathatóság érdekében – közölte az unió brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testülete hétfőn.

Megkezdődött a városünnep

Megkezdődött a városünnep

A Hungarikum- és Magyar Örökség díjas 100 tagú cigányzenekar Sepsi Arénabeli koncertje nyitotta meg a 29. Szent György Napok kulturális hetét: a csillagok szerencsés együttállása folytán két év után végre összejött a járvány előtt betervezett koncert, mely 27 hónapja az első külföldi – határon túli – fellépése volt az együttesnek. Élmény volt a klasszikusokat hallgatni ennyi virtuóz előadásában, ilyen erős felütés után minden fellépőnek kihívást jelent a színpad deszkáira lépni.