Hirmondo

2022. január 12.

Egy brit áramcég azt tanácsolta ügyfeleinek, hogy ölelgessék a kisállataikat és egyenek zabkását, ha melegre vágynak

Egy brit áramcég azt tanácsolta ügyfeleinek, hogy ölelgessék a kisállataikat és egyenek zabkását, ha melegre vágynak

Az Egyesült Királyság egyik legnagyobb energiaszolgáltatója, az OVO Energy bocsánatot kért, miután olyan tippeket adtak az ügyfeleiknek, hogy ha melegre vágynak otthon, akkor bújjanak össze a kisállataikkal és a szeretteikkel, egyenek zabkását, viseljenek több réteg ruhát, hagyják nyitva a sütő ajtaját sütés után és mozogjanak a lakásban takarítással, hulahopp-versennyel vagy ugrálással.

Illyefalva bizakodó

Illyefalva bizakodó

„Ne legyen rosszabb az idei, mint a tavalyi esztendő” – fogalmazott Fodor Imre, Illyefalva polgármestere, akit az idei tervekről kérdeztünk. Az elöljáró hangsúlyozta, az illyefalvi önkormányzat mindig ügyelt arra, hogy legyen tartalékalapja, és akár önrészből, vagy pályázatok, kiírások segítségével fejleszthessenek a községközpontban, a hozzá tartozó településeken, és ez idén sem lesz másképpen.

Jó itthon gyakorolni az orvosi szakmát

Jó itthon gyakorolni az orvosi szakmát

Nem jellemző a háromszéki orvostársadalomra a kivándorlás, ők nagyjából meg vannak állapodva. Ez inkább az egyetemi központokban és a rezidens orvosok körében érzékelhető jelenség – közölte érdeklődésünkre Opris Zsolt, a Kovászna Megyei Orvosi Kamara elnöke, akit arról kérdeztünk, hányan kértek a szakmai szervezettől a külföldi munkavégzéshez szükséges Good Standing igazolást (ami egyfajta orvoserkölcsi bizonyítvány).