Hirmondo
Archives
Lehengerlő változatosság

Lehengerlő változatosság

A székelyföldi szárnyas-, galamb- és kisállattenyésztők kiállítása a legnagyobbnak ígérkezik a maga nemében rendezett eddigi helyi expók sorában. Amikor helyi egyesületi tagok állítanak ki, átlagosan 500 példány szokott lenni a szentgyörgyi, Vadász utcai sportcsarnokban, amely idén is helyet ad a rendezvénynek, de most több mint ezer lesz, s a fajták tekintetében is túlszárnyalnak minden eddigi leltárt.

Jégolvasztót a felvágottba!

Jégolvasztót a felvágottba!

Különféle kolbászokat vizsgált be a Romániai Fogyasztóvédők Egyesülete (APC). A termékek címkéit tanulmányozta, és rájött, hogy zavarba ejtően sok vizet, illetve ami ennél is szomorúbb, mértéktelen „kémiát” használnak egyes „finomságok” előállításánál. Mi több, az utak takarításánál alkalmazott, jeget és havat felolvasztó szerre is ráakadtak némelyikben.Összesen 116 fajta, Romániában forgalmazott vagy előállított kolbászt vizsgált be az említett egyesület, amely összegzésképpen elgondolkodtató adatokat tett közzé honlapján.