Hirmondo

2017. június 23.

Hulla a szemét között

Hulla a szemét között

Hollywoodi filmeken látni, ahogyan a gyilkosok a hullákat egyszerűen a szemetes konténerekbe dobják, majd később nyomozók serege veszi az ujjlenyomatokat a vasszerkezetekről: érdeklődésünkre kiderült, hogy ez a gyakorlat Sepsiszentgyörgyön sem idegen. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az évek során milyen hajmeresztő, illetve megmosolyogtató, arcpirító tárgyakat találtak a Tega Rt. köztisztasági vállalat alkalmazottai az általuk begyűjtött szemétben.

Átfogó műveltségi vetélkedő

Átfogó műveltségi vetélkedő

A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Natura Schola Egyesület közös szervezésében zajlott a Csillagösvényen interdiszciplináris vetélkedő. A diákok csapatban mérték össze tudásukat, ügyességüket több műveltségi területen. A vetélkedő a Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve téma köré épült, a csapatoknak az ehhez kapcsolódó ismereteiket, jártasságukat kell bizonyítaniuk.

Bajos a felnőttképzés

Bajos a felnőttképzés

Sikerült a legutóbbi törvényváltoztatással feje tetejére állítani a Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal által az év elején kidolgozott menetrendet az átképző, illetve szakképesítő tanfolyamokat illetően, ugyanis a vizsgáztató bizottságok felállítását gyakorlatilag bojkottálták, azok nélkül pedig nincs diploma és esetleges alkalmazás sem. Kelemen Tibor igazgató számolt be a részletekről sajtótájékoztatóján.