Hirmondo

2017. június 6.

Éljünk behálózva!

Éljünk behálózva!

A szervezők közel kétéves munkájának köszönhetően létrejött Barabási Albert László-előadás lenyűgözően kerek, lendületes és laikusok számára is érthető módon a világ- és a művészeti hálót összekötő „huzal” mentén sorakoztatott fel érdekes mozzanatokat, tényeket, amelyre teltháznyi közönség volt kíváncsi vasárnap délután a Tamási Áron Színház nagytermében. Egy új tudományág dobbantott Háromszéken.

Ahol mindenki egyenlő…

Ahol mindenki egyenlő…

Egymás megértésének legrövidebb útja az egyenes beszéd lenne. Hogy aztán tartjuk-e ehhez magunkat, általában a kapcsolat résztvevőitől, továbbá helyzetektől és alkalmaktól, valamint a mindenkori történelmi-politikai „csillagállástól” függ. Az élet azt mutatja, hol igen, hol pedig nem tartjuk ehhez magunkat. Merthogy réges régi tapasztalatunk az, amit Arany János úgy fogalmazott meg, hogy ravasz szándéknak úta görbe…

Élvonalban folytatja az OSK

Élvonalban folytatja az OSK

Szombaton játszotta utolsó mérkőzését a II. ligában az élvonalba jutást már korábban bebiztosító Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely 1-1-es végeredményt követően osztozkodott a pontokon a vendég Mioveni-el. A mérkőzés előtt a Székely Légió tartott erődemonstrációt, parádésan végigmasírozva a városon, de a kilencven perc alatt is kitettek magukért, a megszokott rigmusok mellé ezúttal pirotechnikai eszközökkel is készültek a drukkerek. Folytatás az I. ligában!