2017. január 17.

Teljesen újraépítik a kommandói iskolát

Teljesen újraépítik a kommandói iskolát

Teljesen újraépítik a január 9-én nagyrészt leégett kommandói iskolát, ugyanis a tűzvész után lehetetlen helyreállítani. Tegnap, 16-án a megyei önkormányzat kiállította az építkezési engedélyt a sürgősségi beavatkozások elkezdésére, ahhoz, hogy ideiglenesen elkezdjék a maradék épületben az oktatást – hangzott el a megyei önkormányzat és Kommandó község vezetőségének operatív találkozóján.

Terítéken az iskolahálózat átszervezése

Terítéken az iskolahálózat átszervezése

Régebbi, és egyre akutabbá váló gondja a városvezetésnek a központi iskolák zsúfoltsága, illetve a városnegyedi iskolák lassú és folyamatos elnéptelenedése. Ennek a gondnak a megoldására is, de ennél átfogóbb tanulmány elkészítésére hirdetett 2016 szeptemberében licitet az önkormányzat, és ennek következtetéseit tegnap szakmai ülésen tárták azok elé, akiket érintene az ebben javasolt megoldás.

Álom hófehérben

Álom hófehérben

Szombaton nagy volt a sürgés-forgás a kézdivásárhelyi sportcsarnok környékén: folyamatosan érkeztek a látogatók, több százan voltak kíváncsiak arra, mit kínálnak az erre szakosodott cégek az esküvői szezonra. A Két Szív Esküvőszervező Iroda és a Süti Éden szervezésében harmadik alkalommal tető alá hozott expó azt ígérte, ott mindent megtalálhatunk, ami egy tökéletes lakodalomhoz szükséges, és ennek eleget is tett.