Zoltán december 20-án ért haza, háromnapos utazást követően. „Nagyon hiányzott már az itthoni karácsonyi hangulat, a hazai ételek és a székely emberek humora” – vallotta be „nagyutazó” barátunk, aki Teheránból december 17-én indult el, és közel másfél nap alatt érkezett meg Bazarganba, a török–iráni határra. „Meglepetés volt számomra, hogy Törökországba átérve egyből megváltoztak addig csendes és visszafogott iráni utastársaim, és igen kemény szavakkal illették az ország politikai rezsimjét, amely szerintük a szakadékba vezeti Iránt.”

Beszámolója szerint hazaindulása előtt még igen értékes pillanatok vártak az Iránban ámuló-bámuló székely atyafira: a lélegzet­elállító Persepolis és a középkori hangulatot idéző Iszfahán után Teheránba utazott, ahol barátai tárt karokkal és tizenkét fogásos családi vacsorával búcsúztak el tőle. Ekkor utazónknak már csak annyi ideje maradt, hogy indulás előtt „pár órára ágyba vonszolja a pocakját”.

Az „örökmozgó” földrajztanárt legemlékezetesebb élményéről is kérdeztük: „Évekkel ezelőtt nem hittem abban, hogy ha az ember valakit elveszít, akkor a Sors valamilyen módon kárpótolni fogja érte. Számomra ez Persepolisban mégis beigazolódott. Kisgyerekkoromban édesapám a petróleumlámpa fényénél tanította nekem a perzsa királyok, az ókori kelet népeinek történelmét. Édesapámra és az ő hiányára gondoltam, amikor megérkeztem a Népek kapujához (a perzsa királyok palotaegyüttesének a főbejárata). Ekkor tünemény módjára ott termett mellettem egy idős ember, karon ragadott, és végigmesélte nekem a Perzsa Főváros kincseinek történetét...” – mesélte Zoltán, aki ma sem érti, honnan került melléje a kis öreg.

Mint mondta, másik nagy élménye a shirazi ismeretlen festővel való találkozás, aki teázni és művészetekről beszélgetni invitálta a műtermébe.

És hogy mit hozott magával? „Számomra olyan volt ez a két hét, mintha valaki fülön ragadott volna, és magával vitt volna egy időutazásra. Janus-arcú meseországban jártam, ahol a durva, idegenellenes politikát, a sovén főpapokat feledtetve, csodaszép tájak, meleg lelkű, feltétel nélkül becsületes és segítőkész hétköznapi emberek vettek körül. Azt hiszem, egy darabot ott hagytam a szívemből Persepolis csodás romkertjében, Iszfahan főterén, a shirazi narancsligetekben, a teheráni bazárok forgatagában” – foglalta össze röviden kalandozónk, aki a „végigszenvedett” 11 240 kilométert maga mögött hagyva a legszebb ajándékkal térhetett haza az ünnepi hangulatban úszó Háromszékre: a lelkében lakozó Kelet varázsával, illatával és tündöklésével.

Ötvös Boglárka

Cikk megtekintve összesen: 292   |   Cikk megtekintve ma: 4

Hozzáadom: