Victor Hug
Erdélyben, a kommunista Kánaánban úgy adták-vették az egyetemi katedrákat, mint piacon a tojást. Így került a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem rektori székébe a kommunista múltjáról híres-hírhedett író, Nagy István. Ám egyes székekhez akkor is kellett valamennyi ész, a szocialista-realista író-rektor Nagy Istvánt „visszaminősítették” egyetemi professzornak, mind a négy elemi osztályával.

Történt az 50-es évek elején, hogy az egyetemi és művészeti kádereknek tartott előadást arról, hogyan kell és hogyan nem kell művészkedni. A megírt szövegbe, amelyet felolvasnia kellett, belekerült Victor Hugo nyugati kapitalista, imperialista író, költő neve. Hát ezt az istennek se tudta kiolvasni. Próbálgatta: Viktor Üg, Viktor Hüg, Viktor Hu, Hug...

Akkor az első sorból fölszólt hozzá Asztalos István, szintén kommunista-realista író, remek humorú:
– Pista, hagyd már abba, hiszen itt mindjárt összehúgyozzuk magunkot.
Czegő Zoltán

Ha elszakad a húr
Both László, a zabolai Gyöngyharmat Néptáncegyüttes vezetője adott egy kis ízelítőt a fellépések alatti bakikról: A húsz év alatt, amióta a néptánccal foglalkozom, a színpadi fellépések alatt számtalanszor meggyűlt a bajom a technika ördögével. Még az elején, egy pávai fellépésen például a magnó felcsavarta a szalagot. Később, amikor divatba jöttek a CD-k, akkor az hittem, hogy nem lesz ilyen gondunk, de lett még rosszabb: megy a zene, táncolunk, és a lemez elkezd szökni, mi meg igyekeztünk az ütemet követni – már ameddig bírtuk!

A legmókásabb az volt, amikor Battonyán a Vigadó Néptáncegyüttessel léptem színpadra. Szatmári táncot adtunk elő, ami a koreográfia szerint csak tánccal kezdődött, és egy idő után kellett volna bekapcsolódnia a zenekarnak, méghozzá gyors dallammal. De ahogy megszólaltak a hangszerek, egyszer csak megállt a zene, és a zenész csalódottan kiszólt a színpadra: „Elszakadt a húrom”. Mi pedig álltunk a porondon, és vártuk, hogy hangolják újra a hangszereket.
Nagy Szabolcs Attila

Ha a színész melléfog
Deme Róbert, a kézdivásárhelyi Városi Színház színésze osztotta meg velünk az alábbi adomákat: A színpadon rengeteg baki születik, amit a jóindulatú néző legtöbb esetben észre sem vesz, viszont a színészeknek ott és akkor rendkívül mulatságos az egész. Például az egyik musicalben a kissé duci primadonnának az „Elhitted, hisz megígérted” helyett a főszereplő azt énekelte: „Elhíztál, hisz megígérted”. Mondanom sem kell, hogy a többi hatvan szereplő rögtön hátraarcot csinált, és úgy röhögött.

Amikor ’95–96-ban elkerültem Magyarországra, a színházigazgató elküldött egy jó barátommal Miskolcra a színház autójával. Előadás után, visszafele jövet megállított a rendőrség. Gyanúsnak találtak a luxuskategóriájú autóban egy magyar és egy román állampolgárt, így megkérdezték a barátomtól: – Magáé az autó? Mire ő: – Miért, meg akarják venni?

Csak arra emlékszem, ahogy a fejem koppant a motorháztetőn. Hátracsavart kézzel feküdtünk, amikor a barátom megkérdezte: – Elnézést, törzsőrmester úr, zavarja az eljárásban, ha rágyújtok? Kitört belőlük a nevetés, és miután kiderült, hogy színháziak vagyunk, meghívtak kávézni.
Bartha Zsófia

Régi szilveszterek emléke
A múlt század nyolcvanas éveiben a szilveszterezés még korántsem úgy működött, mint manapság, amikor a fiatalok már saját autóval, ne adj isten terepjáróval mennek ki távoli erdők közepére újévet köszönteni, a minél varázslatosabb szilveszterezés reményében. Szabó Imre baróti geológus mesélte, hogy annak idején Barótról gyalog, szánkóra kötözött csomagokkal indultak el a Vargyas-szoros irányába azzal a szándékkal, hogy a Nagybarlangban töltsék a szilvesztert.

– Vargyasig el volt takarítva az út – emlékezik Imre –, mert ugye a drága kommunista világban, amit úgy szidunk, még pucolták az utakat. Az út szélén azért valahogy feltéptük a szánt Vargyasig, arra számítva, hogy onnan felfele, a tizenhárom kilométeres földúton csak lesz hó, és sokkal könnyebb lesz majd a cipekedés. Mikor Vargyasra értünk, láttuk, hogy a szorosba vezető út frissen meg van szórva piros mészkővel, és nem csak egy szakaszon, hanem fel a barlangig. A szán talpai elkoptak, mire felértünk. De jól telt, három napig a Fekete István-teremben tanyáztunk, aztán jöttünk hazafele. Arra már több hó lett, könnyebb volt húzni a szánt– zárta Imre az emlékezést.
Böjte Ferenc

Megijedtek a tejtől
Damó Gyula, a kisborosnyói Nyíres Lokálpatrióta Kör vezetője elmesélte, miként is riadtak vissza az EMNT-s fiatalok az aludttejtől.
Idén nyáron egy kovásznai jó ismerősöm felhívott, hogy készüljek fel, mert a székelyföldi autonómiát népszerűsítő, biciklis csoport Kisborosnyóra is ellátogat, hogy megtekintse a történelmi emlékparkot. Felkészültem a fogadásukra, néhány helyi kerékpáros fiatal eléjük ment a falu végére, majd megérkeztek az emlékparkhoz. Megvolt a köszöntő, megtartottam a bemutatót, s gondoltam, megkínálom őket egy igazi kisborosnyói finomsággal: jó hideg aludttejjel. Előzetesen 10 liter tejet rendeltem, a látogató fiatalok pedig fogyasztották, de amikor elmentek, még mindig bőven maradt belőle. El sem tudtam képzelni, hogy ez miként történhetett. Másnap megtudtam: a biciklisek rengeteg vizet ittak, és mivel valamelyikük elkezdte, hogy tej és a víz együttesen gyomorrontást okoz, kihagyták az ínyencséget, mivel attól féltek, ha elkapja őket a szükség, akkor lemaradnak a biciklis karavántól.
Nagy Szabolcs Attila

A tanácselnök tükre szerint a legszebb...
Van egy földink, akinek marketingértékét egy őszinte pillanatában a Hargita megyei önkormányzat elnöke így határozta meg: egyetlen előadása nagyobb hatással lehet térségünk jó hírére, elismertségére, mint egy egész esztendő politikai munkája!

A főszereplő 27 évesen már doktorált Bostonban, 37 évesen a Magyar Tudományos Akadémia külső és egyben legfiatalabb tagja lett. Az egyébként az Indiana Egyetemen tanító híresség évente kétszer utazik haza, de a földijei „nyilvántartják”: tavaly érettségi találkozóra érkezett haza Csíkszeredába, és taxira várt a sötét utcán, amikor megállt egy másik taxi, de nem az, amit hívott.

Kérdezte, hogy akkor miért állt meg, ha nem a hívásra jött. „Mert felismertem” – mondta a sofőr, aki megnézte előadását a Mindentudás Egyetemén, és éjjel kettőkor felismerte Csíkszeredában, az úton. A hősünk neve pedig Barabási Albert László. A karcfalvi származású fizikusról Papp Kincses Emese laudációjában azt mondta: úgy tekinthetünk rá, mint a Nobel-díj első székelyföldi várományosára.
Willmann Walter

Unoka még lehet!
Pár évvel ezelőtt riportot készítettem arról, hogy karácsonyra a szülők szoktak-e agresszív játékokat vásárolni a gyerekeknek. Az utcán kérdezősködtem olyan személyektől, akikről úgy tűnt, hogy esetleg lehet gyerekük. Szembejött velem egy idősebb házaspár, és feltettem a kérdést.

Azt válaszolták, hogy nem vásárolnak semmilyen játékot, mert nincs gyerekük. Reflexszerűen megkérdeztem, hogy ha a gyereküknek nem is, akkor esetleg az unokáknak? Nagyot néztek, szerintem elkönyvelték, hogy baj van az emeleten. Nekem is leesett a tantusz, de későn” – meséli Both Ildikó újságíró.
Székely Emőke

Mindig a harmadik...
A sepsiszentgyörgyi főgimnázium tanári kara – a két világháború között – időnként átsétált az átellenben levő Hársfa nevű kiskocsmába, melynek különleges hangulata volt: a padlót piros cigánytéglából rakták, a habfehér függönyöket, no meg a falakat is állandóan tisztán tartották, s a farészeket zöldre festette a tulajdonos. Ez még nem minden, mert amikor a főgimnázium valamely alkalmazottja átszaladt valamiért a kocsmába, a zenekarvezető, akinek a művészneve Kötél volt, bármit is zenéltek, tust húzatott, s kezdte a magyar himnuszt.

Történt pedig egy évzáró gyűlés után, hogy a poharazgató tanárok, két pártra szakadva, amikor a jó Küküllő-menti bor már jócskán felmászott az agyukba, fogadást tettek: Kötélnek szaros-e a gatyája? A merészebbje vállalta a részvételt a hirtelenjében megalakult küldöttségben, melynek az volt a feladata, hogy meggyőződjön a fogadás tárgyának hitelességéről, s komoly pénzösszeget ígérjenek Kötélnek, amennyiben kötélnek áll.
Egyik félnek sem lett igaza, mert Kötélen – saját bevallása szerint csak aznap! – nem volt gatya…
Salamon Ferenc

„Bár egy kávéra, doktor úr!”
Horia Kraushoz, a szépmezői kutyamenhely vezetőjéhez naponta telefonon érkeznek különféle panaszok, segélykérő hívások bántalmazott, rosszul tartott állatok, kóbor ebek kapcsán. Az élete során sokat tapasztalt, látott igazgató ritkán lepődik meg. Egy idősebb nőnek mégis sikerült ámulatba ejtenie, amikor azért ragadott kagylót, hogy a tömbháza előtt lévő tejautomatára vizelő kutyát „feljelentse”.

– Minden reggel rávizel az automatára a szomszédom kutyája. Tegyenek valamit ez ellen! – háborgott a nő, a kutyamenhely igazgatója pedig csupán mentegetőzni tudott, hogy ez nem az ő hatásköre.

A panaszos durcásan tette le a kagylót, ám másnap ismét ugyanazzal a „gonddal” hívta Horiát. És a következő és az azután következő napon úgyszintén. A negyedik, ötödik hívás alkalmával már doktor úrnak becézve, még kávézni is meghívta a kutyamenhely igazgatóját. Ez utóbbi udvariasan elutasította a meghívást, amire hatalmas szidást kapott. Azóta is tart a „telefonbetyárkodás”, a hölgy tárcsáz, az igazgató udvariasan magyarázkodik, megdorgálják, másnap pedig, mintha mi sem történt volna, újra szól a telefon. Ugyanaz a panasz, csupán a „becéző titulus” változik néha.
Tinca Teddy

A télapó is tévedhet
Fülöp Annamária, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője egy pár évvel ezelőtt megtörtént, igencsak mulatságos karácsonyi történetet mesélt el lapunknak.

2007 karácsonyakor még Marosvásárhelyen éltünk, tömbházban. Szenteste csengettek az ajtón, kinyitottuk, és ott állt egy hiperaktív télapó, aki nevetve, mókásan üdvözölt bennünket. Elmondta, hogy őt ide küldték, ajándékot hozott nekünk!

Kissé meglepődtünk, de kellemes érzéssel engedtük be. Igazából szóhoz jutni sem hagyott, gyorsan kipakolta az ajándékokat, végigölelt mindenkit, boldog karácsonyt kívánt, és elviharzott! Mi ámultan álltunk, és néztük a sok ajándékot.

Amikor már kezdtünk magunkhoz térni, illetve nekilátni az ajándékok kicsomagolásához, ismét csengettek az ajtón… Ugyanaz a télapó, kissé elvörösödve, és most már szakáll nélkül suttogta, hogy „elnézést, eltévesztettem a lépcsőházat, az ajándékok nem ide szólnak!” Persze, nem volt sértődés, nagyot nevettünk rajta, és azóta is emlegetjük azt a karácsonyt!”
Lévai Barna

Tanácsadó Kálmánka, az író
Mi voltunk. Mi is voltunk fiatalok. És köztünk, velünk volt fiatal a nagyszerű író, Bálint Tibor. Csak úgy megemlítem, a nagyhírű, Zokogó majom című regényének megjelenése után szerető egyszerűséggel ráakasztották kortársai a hetvenes években főhőse, Kálmánka nevét. Viselte.

Ez a Kálmánka-Tibor nyaranta sokszor elbujdosott a mi Kommandónkra, írni, csöndben gombászni, főzni. Híres konyhatigris volt, főztjére büszke. Egy alkalommal kovásznai lakására hívott dr. Komáromi Mihály kórházigazgató bennünket, az akkori Megyei Tükör ifjú költőit, Dali Sándor főszerkesztővel egyetemben. Kirándultunk, néztük a Tündérvölgyből, mekkorát is kell a világból meghódítanunk, oda és vissza. Kora este otthon poharaztunk, hangosak voltunk, a konyhában pedig valami hatalmas gulyástokányt készített a bejáró leány, szép kis székely teremtés. Bálint Tibi Kálmánka ki-kijárt hozzá. Vissza már konyhaköténnyel. Pohár, jó szó, Kálmánka ismét ki, vissza, pohár, jó szó. Bálint Tibor igen mélynövésű volt, köténye földig, de járta szorgosan hasznos tanácsaival a konyhát.

Akkor egyszer csak beesett az ajtón a lány, könnyezett is kifakadva: – Főorvos uhuuúr... Ha ez a kicsi ember még egyszer kijön a konyhába, én felmondok.
Czegő Zoltán

Udvarterek városa
Történt, hogy anno dacumál Kézdivásárhelyen, megkedvesedvén két gelencei cimbora, záróra táján összevitatkozának, hogy hová is mennének a tett színhelyéről, a Pantallóból-e a Bujdosóba, vagy a Bujdosóból a Pantallóba, nem nagyon tudván, hol is vannak éppen. Úgy döntöttek, elindulnak toronyiránt, majd meglátják. Csakhogy a városban éppen vízvezetékeket fektettek a központban, s komáék ügyesen belegyalogoltak a frissen kiásott sáncba. Mentek, mendegéltek, hátha vezet valahová az út, de rendes kijárat, fölszínre való juthatás nem létezvén, egy órai bolyongás után egymásra néztek, s imígyen szólott Mózsi Emréhez: „Testvér, én sokszor jártam Kézdin, de még ilyen szűk udvarteret nem láttam!”   

Magyari Lajos

„Legyen bár tanító”
Megyénkben a két világháború között két komoly, főgimnázium státusú iskola működött: a kézdivásárhelyi r. k. Nagy Mózes Kollégium és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, melyet jobbára reformátusok látogattak. Ebben az időszakban komolyan vették a tanulást a diákok, s még komolyabban a tanítást a tanárok. A gyengébbje „úgy hullott el, mint kasza előtt a fű”: ha nem ütötte a magasra emelt mércét, menthetetlenül kibuktatták. Így járt egy kézdiszéki atyafi – enyhén szólva: butuska – fiacskája is, s amikor apukája megtudta az év végi eredményt, beutazott az iskolavárosba a „berecki gyorssal”. Nekiesett a tanárnak: „Engedjék át a fiamat, legyen bár egy tanító belőle...”
Salamon Ferenc

A székely nők és a pópák
Fülöp Magdolna, a kézdivásárhelyi Nők Egyesületének elnöke mesélte: Az egyesületben számos kirándulást szervezünk, jó társaság gyűlik ide össze, és szeretünk utaz­gatni. Tavaly a moldvai kolostorokat tűztük ki úti célul, a kétnapos látogatás első éjszakáját Putnán kellett volna töltenünk, természetesen előzetes bejelentkezés alapján.

Igen ám, de éjszaka volt, mire megérkeztünk a kolostorhoz, és legnagyobb döbbenetünkre a hosszú szakállú pópák kijelentették, hogy ennyi nőt ők bizony be nem engednek az épületbe. Így történt, hogy más szállás után kellett néznünk, csak azért, mert a kolostorban megijedtek egy busznyi székely fehérnéptől!
Bartha Zsófia

Éjjeli gyantavásárlás
Pár évvel ezelőtt történt, amikor még gyógyszertárban dolgoztam. Éppen ügyeletes voltam, amikor éjjel 3 órakor valaki nagyon döngetett az ajtón. Gondoltam, valami sürgősségi esetről lehet szó. Álmosan ajtót nyitottam, hogy lássuk, mi a gond, miben segíthetek. Egy huszonéves hölgy állt az ajtóban.

Betessékeltem, és kérdeztem tőle, hogy mi a gond, mire van szüksége. A válasza igencsak meglepett, amikor kiderült, hogy hideg gyantára van szüksége. Azóta is töröm a fejem, hogy hajnali háromkor mit kezdhet egy nő a hideg gyantával – meséli Nagy András, a Kovászna Megyei Gyógyszerészkamara elnöke.
Székely Emőke

Cikk megtekintve összesen: 603   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: