Fel kell nőni a székely ruhához

Tamás Sándor: jövőnk záloga a jelenünk

A cikkhez kapcsolodó képek:

De nem csak a kerek évforduló tette különlegessé, hanem Sarlós Boldogasszony napjával való egybeesése is, mely Csíksomlyó népének búcsús ünnepe. Annak idején a nemzet jövőjének és megmaradásának féltése volt az a mozgató erő, melynek hatására néhány elkötelezett magánszemély és szervezet életre hívta. Ma hasonló meggondolás vezeti mindazokat, akik támogatják és éltetik. A célkitűzések ugyanis jottányit sem változtak az elmúlt évtizedek alatt, hiszen nemzeti összetartozásunk megvalósulása, önazonosságunk és népi hagyományaink megőrzése ma is szent kötelessége minden jóravaló székelynek.

A város bejáratainál már a reggeli órákban gyülekeztek a Székelyföld minden sarkából érkező, hagyományos népviseletbe öltözött leányok, akiket azért a legények ezúttal sem hagytak magukra, tisztes távolságból ugyan, de éberen vigyáztak rájuk. A megbeszélt időpontban szervezett sorokban, lóháton, szekéren vagy gyalogosan, huszárok felvezetésével vonultak a városközpontba, ahol a kíváncsi tömeggel együtt mi is vártuk őket. S hogy örömünk teljes legyen, Csernáton, Erdőfüle, Gelence, Kézdiszentkereszt, a Székely Mikó Kollégium, Zabola és Vargyas küldötteit is felfedeztük a téren hullámzó, székelyruhás tömegben – megyénket mintegy kétszázan képviselték.

A szervezők, vagyis Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány nevében elhangzott köszöntő után Csép Andrea, Maros megyei tanácsos felolvasta Lokodi Edit Emőke elnökasszony üzenetét. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a következő szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: „Jövőnk záloga a jelenünk. Olyan lesz Székelyföld jövője, ahogy ma, a jelenben élünk. Olyan lesz ez a kicsi tájhaza, ez az ország, a mi országunk, ahogy ma megtervezzük társadalmunkat, ahogy tudjuk értékelni múltunkat, hagyományainkat, és ahogy ma ki tudunk állni értékeink mellett.”

A felszólalások sorát Borboly Csaba, Hargita megye első emberének beszéde zárta, melyben az elöljáró a nők megbecsülésének fontosságára hívta fel az egybegyűltek figyelmét.

Amint érkezett, ugyanúgy, nyalka huszárok kíséretében, lóháton és szekéren vonult a Székelyföld egyes vidékeinek szinte falvanként változó, de különbözőségében is azonos népviseletét felvonultató sokaság Csíksomlyóra. A lenyűgöző méretű kegytemplom ezúttal is szűknek bizonyult az ide zarándokolók befogadására, a hangszórók segítségével azonban a falai közül kiszorultak is bekapcsolódhattak a ft. Boros Károly, csíkszeredai főesperes által celebrált ünnepi szentmisébe. Ennek végeztével az erdélyi népi kultúra értékeinek fáradhatatlan gyűjtője, dr. Kallós Zoltán jelenlétében a nagy előd, Domokos Pál Péter szobrának megkoszorúzása következett, majd a tömeg felvonult a Kis- és Nagy-Somlyó nyergében épített hármasoltárhoz. Itt ft. Boros Károly ezúttal az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnökeként szólt az egybegyűltekhez, majd a házigazda szerepét egy évre elnyert Csíkszentlélek és Mindszent polgármesterének beszéde következett.

„1931-ben szervezték meg első alkalommal ezt a napot, és akkor 1700 székely lány gyűlt össze Csíksomlyón. Székely lánynak pedig akkor csak azok számítottak, akik betöltötték a 18. életévüket, de a 24-et még nem. Akkor kemény, konok, kitartó, körültekintő munkával a Katolikus Nőszövetség, a szociális testvérek, Domokos Pál Péter, a római katolikus egyház összefogtak, és elindították ezt az eseményt. Ma messze állunk még attól, hogy 1700 leányt ide, a nyeregbe hozzunk. Bár az idők megváltoztak, a kihívás, azt hiszem, hasonló”. Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt idéztük, aki ünnepi beszédét így folytatta:

„A székely ruhába ugyan beleszületünk, ma is abban kereszteljük gyerekünket, abba öltöznek elsőáldozáskor, a felcseperedő fiatalok bérmáláskor, ballagáskor, de a székely ruhához fel kell nőni. Sokszor gondolkozom azon, milyen lenne, ha a bukaresti politikusaink székely ruhában járnának munkába. Az államtitkárok és miniszterek a minisztériumba, a képviselők és szenátorok a parlamentbe. Csakhogy rájuk nem illik ez a ruha. Ott, ahol hajlongani kell egy idegen hatalomnak, ott a székely ruha viselete nem ildomos, a székely ruhát nem lehet felvenni.”

Hajbókolni képtelen, hagyományaira büszke, szabadnak született és szabadságát soha fel nem adó nép vagyunk, aki a történelem folyamán önazonosságának megőrzésére törekedett, és törekszik ma is. Erről bárki meggyőződhetett, aki megszemlélte a kirakodóvásár kínálatát, s végignézte és meghallgatta egymást követő dalainkat és táncainkat, aki bekapcsolódott a székelység eme jellegzetes ünnepébe. Ugyanakkor a látottak, hallottak, átéltek révén jövőnkre nézve is eligazítást kaptak mindazok, akikben magyar szív dobog. Útravalóul pedig, a többi mellett, magukkal vihették Ráduly Róbert következő szavait is: „Nyolcvan év nehéz örökség.

Nyolcvan esztendő hosszú idő, de én azt hiszem, ameddig Domokos Pál Péternek, a Szociális Testvérek Társaságának, az egykori Katolikus Nőszövetségnek és az egykori papságnak megfelelő követői vannak a jelenben, addig nem vagyunk, nem lehetünk elveszve. Ameddig nem csak érzünk, hanem szólunk is az érzéseinkről, és cselekszünk is azoknak megfelelően, addig nem vagyunk elveszve.”