A csíkmadéfalvi székely vértanúk emlékműveinek avatási ünnepélyén elszavalt versének királyellenes versszaka miatt börtönbe került. Nehezen szabadult ki, és csak sok utánjárással folytathatta pedagógusi pályáját. Előbb Csíksomlyón, azután Csíkszeredában tanítóképzős tanár, később a Hírnök című lap munkatársa, majd Marosvásárhelyen a romai katolikus tanítóképző internátusának igazgatója. Tanári munkálkodásán kívül pedagógiai és társadalmi alakulatok vezető személyisége. Írt elbeszéléseket, értekezéseket, útirajzokat és főként verseket.

Ady Endrével ifjúkori barátság kötötte össze, aki őt „írásköteles író”-nak, robusztus és nyakas székely embernek titulálta egy, a Nyugatban megjelent recenzióban. Fiatalkori barátságuk kihatott életművére, és elsőként népszerűsítette, a maradisággal küszködve, a háromszéki iskolákban Ady költészetét. Nemcsak lelkes irodalmár, hanem tehetséges rajztanár is volt, többek közt Zsögödi Nagy Imre festőművészt is oktatta.

Illyés Gyula a verses regényéről, a Széphistóriám-ról a közvetkezőt írja: „Külön köszönetet mondok azért, amit tanultam belőle: az ízes székely szavakért, a szokások leírásáért, az Adyról kapott ismeretlen részletekért!”

Kézdivásárhelyen halt meg 1951. április 11-én, sírja a városi református temetőben látható. Cikkei számos lapban és folyóiratban jelentek meg. Művei: Régi versek (Bp., 1912); Isten kezében (versek, Arad, 1927); Széphistóriám (verses regény, Bp., 1949).

Cikk megtekintve összesen: 652   |   Cikk megtekintve ma: 1

Hozzáadom: