Heten születtek a családban, de akkoriban más házaknál is természetes volt a sok gyerek. A háború előtti gazdasági válságot, majd a világégést gyerekként élte meg, de nagyon jól emlékszik, hogy a nagycsalád terhe mennyire próbára tette szüleit. Édesapja oda húzódott munkáért, ahová sikerült, miközben már a kisgyerekeknek is jól meghatározott szerep jutott a létfenntartásért vívott küzdelemben. Alig cseperedtek fel, már megtanultak főzni, a kisebbekre vigyázni és sokan gyereklányként szolgálni mentek. Anna néni Bukarestben dolgozó nővére a Magyar Népi Szövetség bukaresti fiókjánál szakácskodott a szervezet 1953-as feloszlatásáig. Utána szegődött el az akkori hatalom magas beosztású tisztségviselőihez, és Anna nénit 14 évesen maga mellé hívta a gyerekekre ügyelni. Kisebb megszakításokkal mintegy tíz évig tartott ez a munka, miközben folyamatosan gyötörte a honvágy, de itthon alig volt alkalom a megélhetésre.

Miután családot alapított – 1962- ben –, többé nem ment vissza Bukarestbe, pedig itthon csak az alulfizetett kollektívbeli gürcölés jutott osztályrészéül harminc évig. A bukaresti időkből nem emlékszik rosszra, mert nemcsak őt, hanem más magyar munkást is megbecsültek, mert megbízhatónak tartották őket. Rengeteg székely dolgozott Bukarestben, és kimenőkor hangosan énekeltek, beszélgettek a Magyar utcában, és senki sem kötött beléjük. A hangulat csak 1956 után változott, amikor a magyar forradalom híre kezdett átszivárogni, és az elvtársak nem értették, hogy miért lázadnak a magyarok.

Anna néni ma már nyugdíjas, és végre jut ideje önmagára is. Élete során gyakran elbúsulta, hogy négy osztály után nem tanulhatott tovább, de most az élet egészséggel és sok szabadidővel kárpótolta, így olyan hévvel olvassa szerre a regényeket, mintha fiatalon rászokhatott volna erre a szórakozásra.

Cikk megtekintve összesen: 776   |   Cikk megtekintve ma: 1

Hozzáadom: