– Vannak adataik arról, hogy mikor szervezték az első határkerülést?

– A határkerülés első említésének nincs írásos nyoma, annyi biztos, hogy az 1950-es években szűnt meg. Úgy tartják, hogy ősidők óta közösen szervezték a lemhényiek és az almásiak. A hagyomány szerint Krisztus feltámadásának ünnepén a hívek vallásos szertartás keretében kimentek a határba, felkeresték a kereszteket, megkoszorúzták, majd imádkoztak. Istennek hálát adtak, és kérték áldását az elkövetkező időkre is.

– Mikortól vált szervezővé?

– Ez a hagyomány az 1990-es években éledt fel, de akkor nem volt egy kinevezett szervező, közösen végezték a munkát, mindenki lelkes volt. Aztán idővel, mint minden egyéb, lankadt a lelkesedés, az érdeklődés, mígnem Kovács Dénes bácsi, ügybuzgó ember lévén, felpártolta ezt a szép vallási eseményt. Tizenöt éven keresztül ő szervezte és vezette le a szertartást. Ő két éve elhunyt, így én vettem át a szerepét. Nem vagyok a szavak embere, nem igazán szeretek kiállni és a tömeg előtt beszélni, de lassan kezdek belerázódni.

Nincs szükség a pénzre

– Az évek során minden bizonnyal átalakuláson ment át a ceremónia.

– Az ősi hagyományban nem volt benne a futtatás és a lovasok díjazása, ez egy vallási szertartás volt, amelynek a lényege az imádság, a hálaadás, az áldás kérése. A lovas legények díjazása a ’90-es évekkel jött be divatba, hogy minél több fiatal részt vegyen az ünnepen. A határkerülés végén van egy lóverseny, úgynevezett futtatás, ahol a vitézebb, virtusosabb székely legények, akik merik vállalni ezt az eléggé nehéz megpróbáltatást, kiállnak, és háromszori Uram, Jézus! kiáltással felfuttatnak a Szent Mihályhegyre, a templomig. Régen aki első lett, az elnyerte az egyház tulajdonát képező csengettyűt, amelyet az ünnep végén vissza kellett szolgáltatni. Később aztán pénzbeli juttatással, szponzorok bevonásával és a három legjobb lovas kikiáltásával tették izgalmasabbá a napot. Ez azonban nekem egyáltalán nem tetszett, mert nemhogy javított volna a hagyomány - őrzésen, inkább rontott a helyzeten. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az esemény vallásos jellegét kell megőrizni, visszaadni, mert különben el fog tűnni. Amit még nehezményezek, az a sokszor méltatlan illő viselkedés, amit a pálinka és bor vált ki a határkerülők némelyikéből, s nagyon visszatetsző látványt nyújt az ünneplő tömegnek. Mivel ezt sokan szóvá is tették, a polgármesterrel közösen eldöntöttük, hogy itt a pénznek semmi keresnivalója nincs. Például a tavalyi jutalom egy kötőfék volt, rajta egy csengettyűvel, amit a legügyesebb legény hazavitt.

Elkerüljük a csapásokat

– Az ünnep miatti aggodalma már az előbb is kicsengett szavaiból.

– Tartok tőle, hogy nem lesz hosszas életű ez a hagyomány, úgy vélem, ha nem sikerül visszaadni a régi, vallásos jellegét, hogy csak az imádkozó tömeg tegye meg az utat, hogy az együtt fohászkodásról szóljon, akkor kimarad, vagy átalakul valami egészen mássá. Én a hitemben erősen meggyőződött ember vagyok, számomra a természetfeletti világ annyira biztos, mint ez a földi lét, és ez Istennek tetsző, mert ha körülnézünk a világban, akkor azt láthatjuk, hogy a mi kis vidékünket nem sújtják nagy katasztrófák. Reményeim szerint, ha sikerül megőriznünk ezt a szép hagyományt eredeti formájában, akkor még jó darabig nem is kell tartanunk természeti csapásoktól.

Idén kilenc székely legény nevezett be a futtatásra. Az első díjat a kővári származású, Kézdivásárhelyen élő Bódi Albert és arab telivér csődöre vitte haza, a második díjas a felsőlemhényi Zsigmond János Lenke nevű, fekete lipicai kancájával, míg a harmadik díjat a nyújtódi Ugron Zoltán szürke lipicai lován érdemelte ki. Mindhárman egy-egy csengettyűvel felszerelt kötőféket és egy-egy üveg eredeti egri bikavért – Szihalom alpolgármesterének, Antal Mihálynak az ajándékát – vihettek haza.

Cikk megtekintve összesen: 908   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: