– Honnan adódik a fa iránti vonzalma?

– 1964-ben születtem Farkaslakán, Székelyudvarhelyen jártam a középiskolát, az egyetemet Bukarestben végeztem matematika-fizika szakon, közben sportoltam. A fa iránti vonzalmam már gyermekkoromban megmutatkozott, főleg nyáron, amikor az esős idő miatt nem lehetett kaszálni, takarni menni – mert a mi időnk azért szépen be volt akkoriban osztva, reggel hatkor kelés, kaszálás és így tovább –, szóval, amikor éppen ezt nem lehetett, akkor a kis bicskámmal mindig farigcsáltam.

– Hogyan került Almásba?

– 1986-ban, amikor végeztem, kihelyeztek ide, tanítani. Mivel nem ismertem senkit, a jelenlegi otthonom helyén levő házat béreltem ki, és a hosszú, téli estéken szórakozási lehetőség híján, felidézve gyermekkorom esős délutánjait, faragni kezdtem. Ez egyébként abból is adódott, hogy tetterős, sportoló ember lévén nem bírtam elviselni a tétlenséget. Abban a szobában, amiben laktam, egy kis műhelyt rendeztem be, vettem egy gyalupadot, és nekiálltam kis szobrokat faragni. Autodidakta voltam. Soha senkihez nem jártam sem rajzórára, sem faragásra. Szerszámokat szereztem be, és a saját elképzelésem alapján dolgoztam.

– Tehetségét, szépérzékét kitől örökölte?

– Bár voltak ácsok, asztalosok a felmenőim között, (az egyik nagyapám ács volt) most sem foglalkozik ezzel rajtam kívül senki. Eleinte népi virágmotívumokat faragtam, de mindig vonzott a domborművek, a szobrok készítése. Ezért választottam a fát, mint megmunkálási felületet, és nem a vásznat, mert úgy gondolom, a térben jobban érezhető a forma, könnyebb valamit kifaragni, mint lerajzolni. Eleinte naiv szobrocskák készültek, amikkel ma nem dicsekedem, de akkor nagy örömöt nyújtott minden alkotásom.

– Melyik volt az első nagyobb alkotása?

– Az első nagyobb munkám, egyben az első felkérésre történő faragásom a helyi templomban levő, Jézusszobor volt. 1990-ben, a rendszerváltás után nem volt ilyen a templomban, ezért engem kértek fel, és nagy örömmel készítettem el. De nem ez az egyetlen művem, amely templomunkat díszíti, van egy Szent Istvándombormű, egy Márton Áron-féldombormű és az oltár kifaragása is az én kezem munkája. 1991-ben Püspökszilágy testvérfalunk plébánosa kért fel, hogy faragjak nekik egy Szűz Mária-szobrot. Az esztelneki zárdában van egy, és neki annak kellett a hasonmása. Félve vállaltam el, mert az annyira szépen megmunkált, hogy nem tudtam, fog-e sikerülni. A feleségem is próbált lebeszélni róla, de én mégis belevágtam, és most ott áll Püspökszilágy egyik terén.

– Mit jelent az ön számára a faragás?

– Egyrészt hobbi, kikapcsolódás. Sokan mondják, hogy ez szerencsés hobbi, mert nem pénzt visz el a háztól, hanem inkább hoz, ami részben igaz is. De belső késztetésre csinálom, és minden egyes darabhoz kötődöm lelkileg, ezért vannak olyan példányok, amelyektől semmi pénzért nem válnék meg.

– Gondolt már arra, hogy továbbadja tudását?

– Két éve egy régi osztálytársam megkért, hogy Farkaslakán faragjak neki egy székely kaput, ott ismerkedtem meg egy magyarországi japán- magyar gazdasági klubnak az elnökével, aki három éven keresztül évi százezer forintot ajánlott fel az almási gyerekek művészeti nevelésére. Így most tervezzük délutáni, szabad foglalkozás keretében bevezetni a faragást, de akár más művészeti ágak tanítását is az iskolában.

Pál-Varga Réka

Cikk megtekintve összesen: 384   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: