– Hogyan született az ötlet, hogy fotókat gyűjtsenek?

– Az esemény jó alkalomnak bizonyult, hogy a falu helytörténetét kutassuk. Sorra kerültek felszínre azok az adatok, amelyek közelebb vittek időben az elveszettnek vélt dolgokhoz. Amikor a Jancsó Benedek Iskola pedagógusaival, Szakács Gabriella történelem és Kovács Zsuzsanna földrajz szakos tanárnőkkel nekifogtunk a régi fényképek gyűjtésének, nem reméltük, hogy a gyerekek ennyire lelkesednek majd az ügyért. Elkészítettünk egy kérdőívet, amelyen fel kellett tüntetni a gyűjtő tanuló nevét, a fénykép tulajdonosának az adatait és bármilyen információt a fényképpel kapcsolatosan. A bejött anyagot digitalizáltuk, majd visszaszolgáltattuk a tulajdonosának. A kiállításnyira duzzadt anyagot a tavaly, a Jancsó-találkozón mutattuk be először.

– Milyen volt a fogadtatása a helyiek részéről?

– Jó volt látni, amint ott tolongtak a képek körül. Élénken mutogatták egymásnak azokat, akiket felismertek. Meg voltak lepődve, hogy olyan életképeket láthattak, amelyekről csak a családi visszaemlékezésekből maradtak élményeik. Két kedves történet fűződik az eseményhez. Az egyik ismerősöm, aki árvagyerekként nőtt fel, ezen fényképek segítségével ismerhette meg édesanyját. Egy másik férfi boldogan újságolta, hogy felfedezte egy fotón az édesapját, akiről nem maradt fényképe. Ezek a történetek is azt igazolják, hogy soha nem lehet tudni, hol rejtőzködik valamelyik egyedi fotográfia, amelyre ha nem figyelünk fel, örökre elveszhet, és vele egy letűnt világ utolsó dokumentuma is.

– Meséljen a képekről, van köztük ritka példány?

– Mindenik értékes a maga nemében. Régen csak különleges alkalmakkor fényképezkedtek, nem volt olcsó mulatság. Ezért az esküvői és katonaképekből viszonylag több fellelhető. Küldtek haza képet a szolgálók is, készítettek emléket, amikor iskolát végeztek, egyházi ünnepek, temetések alkalmából, zenekarokról, vagy amikor összegyűlt a család vagy a szomszédság egy fontosabb eseményre. Előkerült a Kaláka Leányegylet csoportképe 1921-ből, és az Önkéntes Tűzoltó Egyleté 1927-ből. De van felvételünk az első gelencei tánccsoportról, a Méhész Egyletről és egy 1941-ben készült fénykép a műemléktemplom egy már nem létező bejáratáról. A legrégebbi egy 1872-ből származó katonakép. Ezeken a népviseletek és a polgári élet öltözékei mind végigkövethetőek.

– Az egyik kép alatt egy levél reprodukció is helyet kapott.

– Ezt nem hagyhattuk ki. A katonaképen Márkos Imrét láthatjuk, akinek megtaláltuk a frontról haza küldött leveleit is. Egyet felolvasok, amely 1915. augusztus 26-án kelt Prágában, reggel 7 órakor. „Felültünk a vonatra épp most, ne búsuljanak, mert haza megyünk valaha vagy soha”. – Mi lesz a kiállítás sorsa a továbbiakban? – A gyűjtőmunka folyamatos, és készülünk, hogy állandó kiállítássá váljon az iskola falain. Szerintem, ha a gyerekek ilyen dokumentumok közt nőnek fel, erősebb szálakkal kötődnek szülőhelyükhöz.

Cikk megtekintve összesen: 1544   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: