A falunak három temetője van. Feléjük tekintettem, de kicsit nagynak tűnt a távolság, és amúgy sem tudtam eldönteni, melyik a legrégebbi és ezért érdemesebb közülük arra, hogy kimásszak a hegyre. Akkor jött szembe, komótosan egy nagy botra támaszkodva, mint egy mesebeli apóka, Polgár Ferenc. Tőle érdeklődtem, s ha tényleges választ nem is kaptam, de ízesen előadott története annyira megtetszett, úgy gondoltam, megosztom olvasóinkkal.

– Tudja, az urak mindig külön húzódtak a magunkfajtáktól, akkor is, most is. Nekik külön temetőjük volt, mert szegény embernek lenni akkor se volt, most sem könnyű. Nézze meg, már olyan rég kérem, hogy nekem is jegyezzenek fát az erdőben, de folyton halogatnak. Pedig mindenkinek kell a meleg – meséli ráérősen a falu legöregebb férfi lakosa. – 87 éves vagyok, és az én csontjaim még jobban vacognak, mint a fiataloké. Egyedül élek, az asszony előrement két éve, s nincs, aki megmelegítsen. A lányom Sepsiszentgyörgyön él, ezért legtöbbet magamban vagyok. Nem nősültem újra, mert ami hátra van, az így is eltelik. Ebben a korban már mit akarhatna egy fehérnép tőlem mást, mint a pénzem. Nincs sok vagyonom, de az a kis nyugdíj meg a hadifogoly segély kisegít a bajból. Kevéssel beérem, a boltba is csak ritkán járok. Most éppen onnan jövök, és ha már rászántam magam, akkor a községházáig is elbotorkáltam, mert nehéz a járás. A mai napi megerőltetés eredményes volt, megtudtam, hogy végre kaphatok fát a sajátomból!

Cikk megtekintve összesen: 684   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: