A tanár urat otthonában kerestük fel, s első kérdésként rögtön arról faggattuk, hogy nyugalomba vonulása után miért nem tért viszsza szülővárosába, Sepsiszentgyörgyre. Felelete valójában nem lepett meg.

1981-től tanít a faluban, árulta el, és úgy megszokta a helyi embereket, a környezetet, hogy máshol már nehezen tudná elképzelni az újrakezdést. Úgy megszoktam Dálnokot, hogy már elkergetni sem tudnának innen, jegyezte meg viccelődve.

1996-ban egy évig azonban mégis távolmaradt, mert felesége halála kiborította, és szabadulni akart a helytől, ahol minden rá emlékeztető tárgy fájdalmat okozott. Aztán az esztendő elteltével rájött, hogy mégsem bír távol maradni attól a helytől, ahol egy életet töltöttek el együtt.

Mivel az iskolakertben álló épületben lakik, nyugdíjazása után sem szakadt ki abból a miliőből, ahonnan húsz évig igazgatta az iskolát, és ahol egy életen át tanított. Unszolásunkra beszámolt arról, hogy mihez kezd azután, miután lejár a pihenésre szánt szakasz a nyugdíjaskor elejéből. Eltervezte, hogy többek között pontra teszi az iskola monográfiáját.

A vállalt munka nem ígérkezik könnyűnek, mármint az adatok öszszegyűjtése és rendszerezése, mert olyan lényeges láncszemek hiányoznak, amelyek éppen egy zaklatott korszakról nyújthatnának hiteles képet. Közvetlenül a trianoni gyászos békediktátum utáni időszakról csak a személyes visszaemlékezésekre lehet támaszkodni, panaszolja, mert az 1900 utáni évekhez kapcsolódó hivatalos iskolai iratok hiányosak, és a későbbiek a személyi adatok védelme miatt még zárolva vannak a levéltárban, mivel még élnek páran az érintettek közül.

A tanár-igazgató úgy döntött, hogy azt az anyagot, amelyhez eddig hozzáfért a levéltárból és a Székely Nemzeti Múzeumból, hiányosan ugyan, de feldolgozza, hogy a következő nemzedék helytörténészeire kevesebb feladat háruljon. Isten segítse a munkájában

Cikk megtekintve összesen: 594   |   Cikk megtekintve ma: 1

Hozzáadom: