A tiszta levegőt nem is olyan rég még kormos füst színezte, hiszen az ojtozi fafeldolgozó telepről keskeny nyomtávú vasúti sínpár kanyargott a vadregényes tájon, a kis mozdony által vontatott szerelvény kilométeres távolságból szállította a kitermelt faanyagot a gáterekhez.

Mint sok más egyéb, ez is már a múlté, amolyan keserű történelem, és Kovásznával ellentétben, itt remény sincs arra, hogy újra pöfögjön a gőzös ezen a mesebeli tájon, amolyan turistacsalogató látványosságként: a szerelvényt és a síneket az átkost követő zűrzavaros időkben elkótyavetyélték.

Ma már csak néhány, Hans Hufnagel osztrák mérnök által az 1970–80-as években készített, dokumentumértékű fotó emlékeztet az ipartörténeti kuriózumra. A mérnök a Wälder und Dömpfer (Erdők és völgyek) című könyvében a romániai keskeny nyomtávú vasutakat mutatta be, s neki köszönhető, hogy megmaradt néhány színes, jó minőségű fotó az ojtozi kisvasútról. Az azóta is változatlanul gyönyörű táj, békésen legelésző juhnyáj, olajszagú mozdonyvezetők és a filmeken látott, bájosan pöfögő kismozdony köszön vissza Hufnagel képeiről. Munkáját és gyakori utazásait kémkedésnek vették, és a hatósági szervek kitiltották az országból – írja Balogh András a kisvasútról szóló rövid írásában, ami a Berecki Harangszó 2008-as évkönyvében jelent meg, a már említett fotók kíséretében.

A sínpár helyén ma többé-kevésbé jó minőségű erdei út kanyarog, egy rutinosabb sofőr kisautóval is könnyedén eljuthat a pisztrángtenyészetig, a tőle nem messze levő vadászházig vagy épp a Farkas-vízesésig is. Sajnos, nem csak a kisvasút semmisült meg: nyomtalanul eltűnt az Ojtoz és Bereck között levő sodronypálya, és Gábor Áron szülőfalujában a vízimalmokról is csak múlt időben beszélhetünk.

Cikk megtekintve összesen: 390   |   Cikk megtekintve ma: 2

Hozzáadom: