„Idvezlégy kegyelmes szent László kerály! Magyarországnak édes oltalma, Szent királyok közt drágalátos gyöngy, Csillagok között fényességes csillag.” (XV. századi vers) Míg Imre herceg és István király inkább az állameszményben, az oltáron éltek tovább a magyarság emlékezetében, addig László király a harcos férfi- és az európai lovagideál ötvözeteként lett eleink küzdelmes századaiban patrónusává, példaképévé a nemzetnek. Különösen Erdélyben találkozunk lépten-nyomon Szent László tiszteletével, csodálatos, korai templomok freskóin ábrázolva hősi tetteit. A Szent István uralkodása utáni negyven év viszálykodással telt el az országban, és a nép úgy üdvözölte László herceg trónra lépését, mint a gondviselés ajándékát.

Gesztaírói szerint: „Amikor a magyarok meghallották, hogy Magnus (Géza) király meghalt, egész sokaságuk öccséhez, Lászlóhoz gyűlt, és egy értelemmel, közös szóval és egyetértő akarattal őt választották az ország kormányzására, vagyis helyesebben buzgó és állhatatos kéréssel rákényszerítették. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy fel van ruházva a tökéletes virtusokkal, hite szerint katolikus, kiváltképpen kegyes, bőkezű adakozó, szeretettel teljes. Úgy ragyogott föl, mint köd közepette a Hajnalcsillag, mely elűzi a homályt; és miképpen a telihold világol a maga napjaiban, vagy amiképpen a nap ragyog: fény lett népének közepette.” Uralkodása sorsdöntő volt a magyarság történetében. Árpád-házi Szent László I. Béla király és Rixa lengyel hercegnő fiaként akkor született, amikor apja még lengyelországi száműzetésben volt. Magyarországra 1050 körül költöztek vissza. Vitézségével, elegáns megjelenésével kitűnt a harcokban; a cserhalmi ütközetben a kunok ellen, a bizánciak ellen, a mogyoródi csatában és másutt. Trónra bátyja, I. Géza halála után került, nem annyira az öröklés, hanem népszerűsége és alkalmassága alapján. Célja Szent István államának megszilárdítása volt, külpolitikája Magyarország függetlenségét és tekintélyének növelését célozta.

Az Árpád-ház kiemelkedő egyéniségeit uralkodása alatt avatták szentté; 1083-ban István királyt és Imre herceget, Gellért püspököt, András és Benedek zoborhegyi remetéket. Ezzel a „szent királyok nemzetségének” nevezett Árpád-háznak új hagyományt teremtett, amelyet később Szent László erényei erősítettek meg.

A magyarság szempontjából egyik és legfontosabb intézkedése a keleti gyepűk kiszélesítése és megerősítése volt. Az addig a nyugati gyepűk mentén őrködő székelyek jó részét áttelepítette Biharba, majd innen fokozatosan a keleti határszélre. Az 1092. május 20- án összeülő szabolcsi zsinaton megerősítette a rendet és a szentistváni örökséget, ott hozott határozatai képezik I. törvénykönyvét, vagyis Szent László törvényeit. Számos monostort alapított, melyek közül a legjelentősebb 1091-ben a somogyvári bencés Szent Egyedapátság. Felszentelésére II. Orbán pápa legátust küldött.

Haláláról keveset tud a történelem. Valószínűleg 55 éves korában, 1095-ben Óbudán, mások szerint Nyitrán hunyt el. Először Somogyváron a Szent Egyed-apátságba temették, mert nyáridő lévén Nagyvárad – ahová életében kívánkozott – messze volt. Innen szállították 1106- ban Nagyváradra, amely végső nyughelye lett. A vallásháborúk alatt a nagyváradi székesegyházat feldúlták, így csak többé-kevésbé hiteles ereklyéi maradtak fent. III. Béla király avatta szentté 1192-ben.

Mint említettük, Erdély végleges beépítése az ország testébe a keleti gyepűk kiszélesítésével történt meg, ezért alapította a váradi püspökséget is. Ezért vált László király külön is Erdély patrónusává, legendáinak se szeri, se száma Székelyföldön. A legismertebb a cserhalmi ütközethez kötődik, ahol egy szép, magyar lányt mentett meg egy kun vitéz karmaiból. A jelenetet a Vatikáni Legendárium és a Képes Krónika képekben is megőrizte. Ez látható több székelyföldi templom freskóján, a legszebb talán a háromszéki Gelencén.

Népszerűségét, tiszteletét mutatja sok természetmagyarázó mondánk is. Az Erdélyben található lapos őskövületeket – nummulitokat – Szent László pénzének nevezik, és összekötik a kun vitéz üldözésének legendájával. Szent László füve (Genciana cruciata) gyógyította meg – a monda szerint – a pestistől szenvedő embereket.

Lova patkója nyomán forrásvíz fakadt szomjas katonái számára (Nyitra, Püspökszentlászló, Torda, Erdőbénye, Kővágótöttös és más helyeken). Imádságára nyílt meg a tordai hasadék, hogy megmentse Lászlót az üldöző kun vitéz elől; nyolcszögű patkónyomát máig őrzi a Patkóskő.

Hankó Ildikó

Cikk megtekintve összesen: 640   |   Cikk megtekintve ma: 1

Hozzáadom: