| Onlinereklám-ajánlat » |
| Printreklám-ajánlat » |
- › Csernátoni körkép
- › Kovásznai körkép
- › Kézdiszentléleki körkép
- › Dálnoki körkép
- › Torjai körkép
- › Esztelneki körkép
- › Kézdialmási körkép
- › Lemhényi körkép
- › Berecki körkép
- › Gelencei körkép
- › Zabolai körkép
- › Szentkatolnai körkép
- › Kézdivásárhelyi körkép
- › Kommandói körkép
- › Ozsdolai körkép
- › Bodoki körkép
- › Gidófalvi körkép
- › Sepsiszentgyörgyi körkép
- › Rétyi körkép
- › Nagyborosnyói körkép
Szerző
A magyar kuvasz
Like-old ezt a cikket: |
Like-old a Hírmondó FB oldalát: |
|||
Hozzászólások száma (a cikk alján):
0
|
A kuvasz (Canis familiári s undulans hungaricus, Abonyi L. 1935) alighanem a legrégebbi és a legszebb magyar nyájőrző pásztorkutya, amely a népvándorlás folyamán került be a Kárpát-medencébe. Őseredetét – mint minden őrző- és pásztorkutyánkét – sokáig homály fedte. Az első kuvasz – vagy kuvaszhoz közelálló kutya – csontleleteit a Kr. előtti VII. évezredben találták meg Perzsia területén, de igen korán elterjedtek Közép- és Belső-Ázsiában is. Egyes kutatók szerint az egykori Mezopotámia területéről elszármazott ősi pásztorkutyákból a hasonló környezeti hatások és az azonos használat egy külső és belső tulajdonságokban szinte egységes pásztorkutyatípust alakított ki, amely több irányba terjedt el.
Európába, a Kárpát-medencébe a honfoglaló magyarok, majd a kunok hozták be a kuvaszt Kelet-Turkesztánból. Az intenzív pásztorkodás csökkenésével, majd megszűnésével a tanyák és vidéki kúriák őrző kutyája lett. Régente több névvel is illették, mint farkaseb, kovasz, házi kuvasz, magyar komondor, magyar simafejű komondor, par kutya. A kuvasz a könyörtelen környezeti feltételekből adódóan igénytelen, szilárd szervezetű, éber, bátor és támadó. A legősibb fajtáknak a fehér színűeket tekintik, de Belső-Ázsiában többféle színváltozatuk ismert.
A feltárások bizonyossága szerint a magyarság őshazájában, átmeneti hazájában már rendelkezett kuvasszal, amely derekasan védte a nyájat, a csordát és a ménest a vadállatok és az idegenek ellen. Már ismerték és használták a Kárpát-medencébe bejött szkíták („szittyák”), szarmaták, hunok és avarok is. Honfoglalóink nyá jőrző és vadászkutyaként is használták a kuvaszt, hiszen jelentős volt nagyállattartásunk, ahol fontos szerep jutott a kuvaszoknak. A ridegpásztorkodás megszűnése után tanyák és vidéki kúriák őrzőjévé vált.
Árpád-kori latin nyelvű forrásokból tudjuk, hogy az országba beköltöző besenyők kuvaszokkal vadásztak bölényekre. Mátyás király nagyon kedvelte a kuvaszokat, amelyeket farkas és vaddisznó ellen hajtóvadászatoknál is alkalmaztak, és különleges diplomáciai ajándékként külföldiek számára is szolgáltak. Miután a XV. században fellendült a nyugat felé irányuló marhacsordák hajtása, a kuvaszokra új feladat hárult. Ezek az állatok napi 25-30 km utat is megtettek a bajor és sziléziai városok felé, és megvédték a csordákat a rablók ellen. Zrínyi Miklós (1620-1664) a kuvaszt „kuasz” néven említi a Szigeti veszedelem című munkájában.
Nagy testű (30-52 kg), erős kutya. Értelmes, könnyen képezhető fajta. Nem ugatós, de minden kis zajra azonnal reagál és támad. Idegenekkel szemben bizalmatlan. Fehér színű, enyhén hullámos lefutású szőrzete szép, szőrtakaróját nyáron váltja. Feje rendkívül nemes. Manapság kertek és gyártelepek őrzője, de alkalmas személyvédelemre és nyomkövetésre is.
A millenniumi ünnepségek, valamint az Európa-szerte tapasztalható nemzeti értékek felé fordulás hatásaként a századforduló éveiben fokozott érdeklődés övezte a magyar pásztor- és őrzőkutyafajtákat. A városi értelmiség szinte az utolsó pillanatban indította el pásztorkutyáink tudatos tenyésztését. 1905-ben Buzzi Géza elkészítette tudományos leírását, aminek következtében elkezdődött rendszeres és céltudatos tenyésztése. Bár 1921-ben Raisits Elek elkészített egy fajtaleírást, ez 1935-ig csak jellegleírás maradt. 1934-ben Anghi Csaba összeállította a kuvasz első valódi fajtaleírását, amit 1935-ben elfogadtak. A nagy tenyészetek a trianoni békediktátum után az ország területén kívül estek, de Erdélyből hoztak be tisztavérű egyedeket, amelyeket magyar falvakban szaporítottak tovább. Az innen kikerülő kutyákat a világ minden kennelében felhasználták. A két világháború között sok kuvasz élt Magyarországon, amit a második világháború és a későbbi helyzet erősen megtépázott: az országba betörő német és orosz katonák féltek a bátor állattól.
Ma sokan – elsősorban gazdagabb családok – tartanak házőrzőnek kuvaszt. Nagy mozgástérre van szüksége, gazdájával rendszeres kapcsolatot tart, nehezen viseli a szeretet hiányát, az igazságtalan bánásmódot és a követelménymentes életet. Jelenleg a magyarországi törzskönyvezett kuvaszállomány 11 ezer körüli.
Kiszely István
|








