Egy nép kultúrájának szerves része a ruházata, mert gyökerei elvezetnek az őshazához, és kimutathatók rajtuk a vándorlás során más népektől fölvett részletek. A magyar viselet kutatásakor csak visszafelé nyomozhatunk addig, míg biztos leletanyaggal és analógiákkal nem rendelkezünk.

A magyar viselet legeredetibb és legrégibb formáját a szkíták viseletében találjuk meg, hiszen tőlük sok emlék, leírás maradt fenn. Ködmön- vagy bekecsszerű felsőruházatot öltöttek magukra, amit mandye (mente) és kandísz (köntös) néven írtak le. A szkíta kabát a kézfejig érő és szűk ujjú, elöl nyitott, testhez álló, combig érő, szélein prémmel szegélyezett, két szárnya elől keresztbe hajtott, övvel összeszorított ruhadarab volt. A nők elöl csukódó, csípőig érő ujjas kabátot hordtak. A szarmaták felsőruhája testhez simuló, combig érő, rövid ujjú ködmön volt; derekukat széles bőröv övezte.

A hunok ruházatának legfontosabb eleme a jobbról balra záródó kaftán, a karikacsüngős veretes öv, a szűk lovaglónadrág és a csizma volt. A hunok felsőruhája térdig érő, szoros ujjú, általában bőrből készült, elöl nyitott dolmány volt, amelyet ugyancsak bőr - övvel fogtak össze. A hun női viselet jószerével csak a fej körüli ékszerekkel különbözött a férfiakétól. Az avarok felsőruhája is derékig, de a ruhaujj csak a könyökig ért. A mai szűr ősi alakját is viselték „gurnia” néven.

A honfoglaló magyarok viselete lényegében nem egyéb, mint a szkíta-hun-avar viselet IX. századi változata. A magyarok jólöltözöttsége messze földön híres volt; ezt Gardézitől, a Dzsajháni-hagyományból, Bölcs Leótól és Íbn Rusztától is tudjuk. Íbn Ruszta szerint a magyarok „selyembrokátot, szőtteseket és más bizánci iparcikket vásárolnak a bizánciaktól”.

Honfoglalóink kazakja „svejfolt” volt, hátul és kétoldalt fel volt vágva, hogy ne akadályozza őket a lovaglásban. Felsőruhának a gombbal záródó, két szárnyát övvel összefogott, balról jobbra nyíló, oldalt is felvágott kaftánt (szkíta kabátot) hordtak. Honfoglalóink női viselete igen elegáns, esztétikus és praktikus volt; ők is viselték a hátul derékig kivágott ujjas kabátot – a kazakot –, amely fölé kaftánszerű köpönyeg került. A kazakot bő, csizmába szorított nadrág fölött viselték; a gazdag és a szegény ember öltözéke között a különbség csak a díszítés gazdagságában mutatkozott meg. A többnyire vállra vetett, térdig érő, 11 darabból álló szűr korábban nemezből, manapság posztóból – a székelyeknél abaposztóból – készül. Már Szent István korában is sok szűrposztókészítő dolgozott az országban; ők voltak a szűrtakácsok. A magyar parasztot el sem lehetett képzelni szűr nélkül; ez volt a felöltője és a díszruhája is.

A szokmány a régi magyarok nemezből vagy zekeposztóból készült, a szűrnél szűkebb, testhez simulóbb ujjas ruhadarabja; elöl gombokkal vagy kapcsokkal összefogva felsőruhaként hordták. Az egész magyarlakta területen ismerték, területenként más-más a díszítése és az elnevezése (kankó, szűrkankó, dolmány, szűrdolmány, daróc, kondra, kocogány, hónya, szárika stb.). Az atilla-szabású felöltő jóval a honfoglalás előtt ismert volt a turáni népek között; más nevén dolmány. Térdig ér; a magyarság és a belső-ázsiai török népek „dolmánja” között szabásban nincs különbség. Ennek egyik változata az úri magyar viseletben a díszmagyar atilla és a mai huszár-ruha („huszárka”). A ködmön (bekecs) atilla-szabású, de bőrből készült, befelé fordított szőrű, derékig érő ősi parasztviselet; az Alföldön köcének, térdig érő változatát dakunak, décbundának, a matyók kuzsunak, az erdélyiek kozsóknak vagy bundának nevezik.

A ködmönök felálló nyakkal készülnek és körülprémezettek. A női ködmönök rövidebbek, mint a férfiaké. A mente finomabb kelméből készült, és régebben inkább úri viseletnek számított.

Az olaszok manapság nem tógában, a germánok nem szőröltözékben járnak, de a magyarság ősi ruhadarabjai átélték a történelem viharait, és modern formában egyre inkább újra divatba jönnek; mert hagyományosak, szépek, időtállóak és elegánsak. Honfoglalóink öltözéke eredeti formájában is megélte a XXI. századot; lovas íjászaink, lovasaink ma is ezt a praktikus öltözéket használják. A kazakból lett a zakó, a kaftánból a kabát, a kepenegből a télikabát, a kalpagból a kalap, a kazakból és nadrágból pedig az öltöny. Így őrizzük tovább a magyarság ősi viseletét, sőt, más népek is átvettek tőlünk praktikus darabokat.

Kiszely István

Cikk megtekintve összesen: 427   |   Cikk megtekintve ma: 1

Hozzáadom: