Mindannyiunk természetes igénye örökölt vagy vásárolt kisebb méretű házunkat úgy átalakítani, hogy az a mai szükségleteket kielégítse. Ezeknél az épületeknél nemcsak a mellékhelyiség megoldása a feladat, hanem az újabb szobák, helyiségek létrehozása is. A probléma akkor merül fel, amikor ezek megoldásán kezdünk gondolkodni.

Telektakarékosság, könnyebb fűthetőség miatt a legtöbb esetben a tetőtér lakáscélú felhasználására kerül sor, vagyis a manzárdosítás mellett döntünk. A manzárd önmagában nem egy rossz megoldás, különösen, ha az ablakait sikerül diszkréten, környezetbe illően megoldani. A baj csak az, hogy ezek a manzárdok a legtöbb kis ház esetében a nagyobb térfelület érdekében térd - falakkal készülnek. Térdfal-magasításról akkor beszélünk, amikor a tető, a szarufák nem a földszint feletti födém síkjából indulnak ki, hanem egy erre ráépített falról.

Ezek már nem is manzárdnak, hanem sokkal inkább félemeletnek, sőt néha akkora a térdfal, hogy emeletnek minősülnek, emiatt pedig a legtöbb esetben léptéktelenné teszik, aránytalanul megnyújtják a kis házakat. Ilyen esetben javasolt toldásban gondolkodni, például a hátsó udvar irányába, amely sem a ház arányait, sem az utcafrontot nem befolyásolja negatívan, sőt, kényelmesebb, nagyobb tereket kapunk.

Ugyancsak a tetőtér beépítéséhez kötődik a megyeszinten talán legkedveltebb megoldás, a manzárd vagy félemelet szintjén megjelenő, a szoba területéből helyet elvevő, terasznak csak jóindulattal nevezhető beavatkozás. Ezek leggyakrabban az utcafrontra néznek és egyik legfontosabb jellemzőjük, hogy gyakorlatilag szinte semmire nem lehet használni őket: ahhoz túl kicsik, hogy több ember ki tudjon ülni. A legtöbb esetben pedig túl alacsonyak, hogy kényelmesen ki lehessen állni.

Az utcafronton helyezkednek el ezek a kis teraszok általában, ebből kifolyólag pedig túl porosak, hogy oda teregessünk, és legtöbbször még fényt is vesznek el a szobától, amelyből nyílna. Hogy mégis miért hódít ez a megoldás, nehéz megmagyarázni, de talán a megszokás („a szomszéd is úgy csinálta”), vagy a „blokk-kultúra” hozza magával ezeket a tetőtéri teraszokat. Természetesen régi városi polgárházak esetében is találkozhatunk ilyen emeleti teraszokkal, de ezek rendszerint a homlokzat elé kerülnek, és általában nyitott, kovácsoltvas teraszok.

Vidéki házak esetében azonban általában rendelkezünk akkora telekkel, udvarral, hogy ilyen esetben ajánlottabb egy igazi, kényelmes terasz létrehozása az udvaron. Előnyük ezeknek a nagyobb teraszoknak, hogy nem vesznek el fényt a helyiségtől, amelyből nyílnak és ki lehet ülni, akár nagyobb társasággal is. Hát nem éppen a nagy, kényelmes tér és a tágas udvar miatt vágyakozunk házba?

 Vetési Júlia – Magyarósi Imola

Cikk megtekintve összesen: 949   |   Cikk megtekintve ma: 4

Hozzáadom: