Székely Hírmondó - Pagelex.com: Önfenntartó gazdálkodás – Permakultúra Önfenntartó gazdálkodás – Permakultúra ================================================================================ hirmondo on 19/01/2010 A fenti címmel tavaly megjelent kötetét mutatta be elõadássorozat keretében Erdély-szerte Baji Béla budapesti kertészmérnök. A könyvbemutató turné Marosvásárhelyen indult, és január 17-én Kászonaltízben zárult, érintve többek között Sepsiszentgyörgyöt és Kézdivásárhelyt is. A „permakultúra” fogalma minden helyszínen felkeltette a hallgatók érdeklõdését, hiszen olyan gazdálkodási technikákat kínál, amelyek segítségével a legtöbbet lehet kihozni egy adott területbõl, kevés ráfordítással, a földet és a környezetet is kímélõ módon. Még nem széles körben ismert, ám egyre népszerûbb, hiszen olyan tudnivalók összegzése, amelyek gyakorlatba ültetésével drasztikusan csökkenteni lehet az emberi energia szükséglet környezetromboló hatásait, ily módon az emberi tevékenység javító hatásúra fordítható. A szerzõ következõ látogatása során gyakorlati felkészítést is tart majd, a témáról bõvebben a www.permakultura.hu oldalon olvashatnak, lapunk is visszatér rá.