Székely Hírmondó - Pagelex.com: Hódított az agrár-futam Hódított az agrár-futam ================================================================================ Hírmondó on 07/09/2010 Mielőtt beszámolnánk a KISZ által kitalált és kivitelezett, új versenyszámról, nézzük, milyen programokon szórakozhatott még a nagyérdemű ezen a napsütéses szeptember 5-én a felsőlemhényi iskola udvarán. Reggel három csapat nevezésével startolt a főzőverseny. Díjnyertes fakanálforgatónak a polgármesteri hivatal csapatát kiáltották ki ízletes körömpörköltjüknek köszönhetően. A zsűri képtelen volt dönteni a másik két díjat illetően, így mind a Paprikák vaddisznó, őz és rókagomba pörköltjét, mind a Mindent bele lecsóját második díjjal jutalmazta. Ugyancsak a KISZ meghívására érkezett a faluünnepre Jancsó Szilvia, a mezőgazdasági agrárkamara kertészmérnöke, aki a termékbemutatót megelőzően arról tartott rövid előadást, hogy mi a hagyomány, miért fontos őrizni, megmutatni a világnak értékeinket. A bemutatóra helyi termelők és háziasszonyok hozták el finomságaikat, s mivel egész nap lehetett kóstolgatni, volt zsongás a sátor körül. Délután a közönség szavazatai alapján kiosztották az agrárkamara által felajánlott pénzjutalmakat. Az első helyet és a 120 lejes nyereményt Zsigmond Judit érdemelte ki, aki nagymamája receptjeivel lopta be magát a kóstolgatók gyomrába, másodikak a KISZ-lányok lettek káposztaemberkéjük és szárazvirág, tökdekorációjukkal, ők 100 lejt nyertek, a harmadik helyen Lukács Otília végzett különféle sajtjaival, az ő nyereménye 80 lej volt. A várva várt agrár-futam késve kezdődött, de töretlen sikert aratott, hat négytagú gárda nevezett be. Feladatul azt kapták, hogy 6 zsák gabonával megrakott ráfos szekeret húzzanak el és vissza egy, a sportpályán megjelölt útvonalon. Ezt követően pedig különféle magvakat kellett szétválogatniuk, és meg kellett inniuk egy-egy korsó sört, mindezt időre. A legjobban az ojtozi Montana csoport teljesített, akiket egy villával díjaztak, másodikként ért célba Agár Tihamér és csapata, egy gereblye volt a nyereményük, a harmadik a Lazán is veszélyesek csoportja lett, akik egy tehénpucolót vihettek haza. A futamot koncertek és tűzijáték követte, így ért véget ez az ínyenceknek, erőfitogtatóknak, szórakozni, táncolni vágyóknak egyaránt kikapcsolódást nyújtó faluünnep. Pál-Varga Réka