Székely Hírmondó - Pagelex.com: Mesterszakács a grillpartin Mesterszakács a grillpartin ================================================================================ Hírmondó on 30/07/2010 – Három héten keresztül, augusztus 16-ig lesz a Park vendéglő vendége Blaskó János, vele szeretnénk azt a grillparti-sorozatot folytatni, amelyet Tóth Endrével kezdtünk el az idén – közölte Kovács István, a Park szálló és étterem vezetője. A mesterszakács elmondta, mivel grillpartiról van szó, természetesen a húsok kapnak főszerepet. – Tíz-tizenkétféleképpen fogjuk fűszerezni a különböző húsokat, lesz pulyka, csirke, ugyanakkor hátszín, bélszín, szűzérme és persze a klasszikusok, a tarja, a karaj. A csirkemellet natúron és fűszeres sajttal töltve is fel fogjuk szolgálni – árulta el érdeklődésünkre Blaskó János, aki hozzátette, hogy a húsok mellé háromféle köretből választhatnak a vendégek: lesz fóliában sült burgonya fokhagymás- tejfölös mártással, zöld köretek, amelyeket csak szárazon pirítanak meg, és emellett még lesz kevert saláta, öntettel. A mesterszakács szerint már több eső nem lesz, így minden adott egy hangulatos nyári estéhez. Lévai Barna