Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zavar az erőben

Amint az várható volt, az Alkotmánybíróság megállapította, a korrupcióellenes ügyészség átlépte hatáskörét, mikor egy feljelentés alapján nyomozást indított a kormány tagjaival szemben a 13-as sürgősségi kormányrendelet elfogadásának körülményeit vizsgálva. Ezt a hatáskört ugyanis – egy jogszabály létrejötte szabályszerűségének megállapítását –, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és a jogállamiságot védve a modern alkotmányok kizárólag a törvényhozás és/vagy az Alkotmánybíróság számára tartják fenn a felvilágosodás óta. Szerencsére Romániában is, ebben az alkotmány elég egyértelműen fogalmaz.

Ha innen nézzük a történteket, akkor a tényállás jelenleg úgy fest, hogy az ügyészségnek kellene magyarázkodnia, hogyan és mit gondolt, amikor elindította az ominózus eljárást. Mert azt, hogy jóhiszeműen hibáztak, elég nehéz elfogadni. Hiszen a jog területén, a jogállamiságot védő, szolgáló, képzett és rutinos hivatalnokok döntöttek az eljárás mellett.
Ez felveti a szakmai kompetencia kérdését: tisztában voltak-e a kezdeményezés kétes indokával és várható bukásával? Ha nem voltak tudatában, akkor bizony súlyos hivatásbeli vétségről, a szakmai kompetencia hiányával és csődjével vagyunk kénytelenek számolni. De a második lehetőség sem kecsegtet túl sok jóval, ha ugyanis tudatában voltak az ügyészségi eljárás törvénytelenségének, és mégis erre a lépésre szánták el magukat, akkor bizony visszaéltek a hivatalukkal.

Tekintettel az eset súlyára, az sem mindegy, hogy mi célból bátorkodtak erre? Törvényes, jogi alap híján az ügyészség tettét nem nehéz politikai cselekvésnek tekinteni. És ez a tény baljós árnyakat vet a fiatal román demokráciára. Egy alkotmányos rendben minden résznek megvan a maga feladata, a rész és az egész harmóniája adja a rendszer stabilitását. Hogy az igazságszolgáltatás önálló tudatra kelt, és alkotmányt sértve cselekedett, nem vezethető le az alkotmányos rend szabályaiból. Erre nem lenne, nincs lehetősége.
Gondoljunk csak bele: az ügyészség nem egyebet, mint a törvényalkotás aktusát kriminalizálta, mikor bűnüldözésre hivatkozva a népfelség elvének áthágására vetemedett. A fejleményeket követve ne feledjük: nehéz a jogállam mellett érvelni, ha egy szűk csoport az Igazságot tűzi zászlajára.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük