Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zászlóviták

A március 15-ei ünnepségek körül kipattant zászlóvita és kormányhelytartói büntetések nyilvánvalóvá tették, hogy Románia még mindig akadályozza a kisebbségi szimbólumok szabad használatát. Jogszabályokkal és diszkriminatív hatósági eljárásokkal. Mindez annak ellenére van így, hogy a három éve elfogadott törvény hozott némi előrelépést a korábbi állapotokhoz képest. Nem jelentőset, és nem érdemit, de legalább egyértelművé tették a helyi önkormányzatok illetékességét az ügyben.

A törvény erényei azonban eltörpülnek annak hibái mellett. Hiába bábáskodott mellette az RMDSZ, a jogszabály még mindig diszkriminatív, és alapvető emberi és politikai jogokat sért (aki nem hiszi, járjon utána). Hiszen a nemzeti, kisebbségi identitást kifejező szimbólumhasználatot csak különleges alkalmakkor engedélyezi, és akkor is csak oly módon, ha emlékeztetőként a kulturális, gazdasági és a politikai hegemóniára, melléje kitűzik az állam felségjelét is. Nem túl elegáns gesztus, de legalább sokat elárul a román politikai osztály toleranciaszintjéről. De ez a legkisebb gond, hiszen például a székely, regionális identitást kifejező lobogó hivatalos használatára semmilyen lehetőséget sem kínál.

Ezért hát ne csodálkozzunk, ha az ünnepségeket folyamatos politikai cirkusz kíséri. Mert a román állam a jelenlegi állapot felülvizsgálatára nem kínál semmilyen más ügymenetet, lehetőséget. Itthon hiába perelnének, és európai jogfórumok elé vinni sincs esélyük az ügyet. Emellett parlamenti súlyukból kifolyólag, őszinte politikai szövetségesek nélkül a jogszabályt módosításáról sem lehet szó.

A magyar önkormányzati vezetők ennek ellenére úgy látszik, nem kívánnak belenyugodni a jogerős és törvényesített diszkriminációba. Ezért ragadtatják magukat efféle – önkormányzati szintre emelt – „polgári engedetlenségre”. Meg némi politikai választási számításból is nyilván, hiszen mégiscsak demokráciában élünk (ezzel ugyanakkor legitimálják is cselekedetüket). Akárhogy is, az tény, hogy a szimbólumhasználat visszásságaira csak ilyen gesztusokkal lehet felhívni a román közvélemény figyelmét. Még akkor is, ha akad olyan, aki ezt az állami tekintély semmibe vételeként próbálja eladni a nyilvánosságban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások