Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Wow

A jogállam mércéje az emberi jogok érvényesülése. A gyakorlatban ezeknek a sokszor túlságosan is absztrakt jogásznyelvű, de az egyén és a közösség szabadságait – így a békét – garantáló elvek úgy alkalmazhatók, ha törvényekbe foglalják őket, és ezek alapján működnek az állam intézményei: a bíróságok és a nyomozó szervek; mintegy felügyelve a társadalomban zajló nagybetűs Élet történéseit, és ha a fenti szabályoknak ellentmondó cselekedetet látnak, akkor akcióba lendülnek. De a visszaéléseket elkerülendő az igazságosság szolgái csakis ugyanezen elvek és szabályok alapján büntethetnek.

Az elmúlt napokban, hetekben, hónapokban sok szó esett az igazságügyi reform kapcsán az egyéni jogokat Romániában ért sérelmekről, többek között az ártatlanság vélelme, a tisztességes eljáráshoz és a magánélethez való jogok kapcsán. Annál kevesebb szó esik viszont a kisebbségek közösségi jogainak, immáron több évtizede dúló, az állami hivatalnokok által is támogatott eltiprásáról. Túlzásnak tűnhet ez a kijelentés, főleg azért, mert egy jog csak akkor tiporható el, ha az legalább már kodifikálva van a törvénykönyvekben. Mert sajnos Romániában a közösségi jogok terén sok esetben még csak itt sem tartunk, sőt, még azokat sem tartják be, amelyekre – többnyire nemzetközi lobby hatására – garanciát vállalt, beépített a jogrendjébe a román állam is.

Semmi sem szemlélteti ezt a tényállást jobban, mint a zászlókitűzés miatt, vagyis a szabad szimbólumhasználatért (közösségi jog!) a sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi önkormányzati vezetőkre kiszabott büntetés. A román jogszabály ugyanis a nemzetközi kötelezettségvállalások ellenére rossz, ez pedig lehetőséget nyújt arra, hogy a helyi kormányhivatalok tökkelütött hivatalnokai és a politikai kérdésektől ódzkodó bírák vitatható, értelmezhető kérdésként tekintsenek e jogra, sőt, a törvény egyértelmű védelme nélkül akár bűncselekményként ítélkezzenek felette.

Szinte hihetetlen hát, hogy ebben a légkörben (ami változni látszik?) a sepsiszentgyörgyi bíróság részben helyt adott az önkormányzati vezetők fellebbezésének. Mi több, a romániai nemzetijelkép-törvény alkotmányossági felülvizsgálatát kérte. Nahát!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük