Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vona Erdélyben

Az erdélyi és az anyaországi médiában egyaránt élénk visszhangja volt Vona Gábor marosvásárhelyi utcafórumának és kolozsvári sajtótájékoztatójának. Jobb- és baloldali kommentárotok egyetérteni látszanak abban, hogy Vona „házhoz ment a pofonért”.

Nehéz megítélni, miben reménykedett, mit várt ettől az akciótól. Azt hitte tán, hogy Erdélyben nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem interneteznek, és a közélet iránt érdeklődő emberek nem értesültek a Jobbik gyalázatos balfordulatáról? Ez esetben csalódnia kellett. Amint a világhálón elérhető felvételek és beszámolók tanúsítják, szinte egyöntetű volt a hallgatóság részéről a „lelkét vesztett” új Jobbik elutasítása. Ami nem csoda.

Az erdélyi magyarság azon része, mely intenzíven érdeklődik az anyaországi közélet és politika iránt, jellemzően nemzeti gondolkodású. S mivel az egyes embereknek a magyarországi politikai szervezetekhez való kötődése laza, a pártszemellenző nem akadályozza tisztánlátásukat.

Hiba lenne arra redukálni az erdélyiek masszív Orbán-pártiságát, amiben Vona keresztfia, Szotyori Lázár Zoltán látja e viszony lényegét, tételesen, hogy a Fidesz üveggyöngyökért vette meg az erdélyi magyarokat. A Fidesz 2018-as erdélyi népszerűsége nemcsak annak köszönhető, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztését gyakorlatba ültette nyolc évvel ezelőtt. Sokkal inkább arról van szó, hogy ma csak a gyűlölettől elvakultak nem látják, hogy Orbán európai nagyságrendű államférfi, akinek van víziója, aki egyszerre gondolkodik magyar nemzetstratégiában és kontinentális távlatokban, aki a migránsválságra a kezdet kezdetétől kész megoldási javaslattal szolgált, hangsúlyozva, hogy nemcsak a jó közérzet és a megszokott közbiztonság, hanem a nemzeti kultúrák megmaradása a tét.

Vona szerint nem az a tétje a választásoknak, hogy bevándorló ország lesz-e Magyarország, hanem hogy kivándorló ország lesz-e. Miközben Magyarországról nem szignifikánsan nagyobb az elvándorlás, mint a térség más országaiból (sőt), a bevándorlás problémája pedig akutabb, mint valaha. Vona határőrséget ígér a korábban általa csődnek nevezett kerítés mellé, de olyan politikai erőkkel szövetkezik egyre látványosabban, melyek a kerítés elbontásának gondolatát nyíltan vállalják.

Meglepő ezek után erdélyi fogadtatása?

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 6., 9:09
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Én nem tudom más hogy van vele de én Vonának a mostani erdélyi látogatásával kapcsolatosan, nem olvastam akár egyetlenegy erdélyi magyar véleményt az ujágban v interneten- származzon az bármely erdélyi párttól vagy magánszemélytől amelyben valakinek pozitív vélemény lenne erről a politikusról.

  • User
    Dátum: 2018. március 6., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 3

    A Molnár-Karácsony tandem már volt ,Vona volt …most óbégat a gazdija tévéjében,hogy provokattorok ! fogadták…pedig az igazi Egyenesen megmondjuk neked Vona mi itt nem pedig a KO szemkacsintós ,nyájas-nyálkás műsorában. Még kik jöhetnek?A Szél-Hadházi duó,Gyurcsány-Gréczy álruhában ,mondjuk mint DKihote és táskahordozója S P? Netán Heller Agnes a szép mostoha egy kosár mérgezett almával?

  • User
    Dátum: 2018. március 6., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Vona Gabor,sajnos tonkretette a Jobbik Magyarorszag mozgalmat.Pedig ha megtartotta volna abban a stilusban es iranyzatban ahogyan elkezdte,akkor aprilisben sikert ert volna el annelkul,hogy a baloldallal kellett volna szovetkeznie.En senkit nem akarok lemocskolni,de egy radikalis jobb oldali part vezetoje,hogyan lephet szovetsegre a hazaarulo Gyurcsanyek balliberalisaival?!

  • User
    Dátum: 2018. március 6., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 4

    10,58 IQ-s! Hol van egypártrendszer Magyarországon vagy Romániában? Voltak ,vannak szabad választások mindkét országban? IGEN!Magyarországon kb 100 /azaz száz/ ! párt és pártocska-mama,moma,papa,pópa,2 farkú kutyapárt az ő félfarkú-és eszű vezetőjével stb.De hülyének lenni mindenkinek szabad még a 10:58-as beírónak is! Éljen a hülyék szabadsága!