Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Üzent a hatalom

Románia Legfelsőbb Ítélő- és Semmitőszéke öt év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) terrorizmussal vádolt kézdivásárhelyi tagjait, Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. A Bukarestben szerdán kimondott ítélet végleges és visszavonhatatlan, ezért a két fiatalembert még aznap délután börtönbe szállították. A döntést Beke István közölte velünk telefonon, közvetlenül az elhurcolás előtt.
Az ügy és lefolyása részletes ismeretében kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy ez egy előre megtervezett, jogellenes eljárás volt a kezdetektől fogva. Lezárásaképpen pedig egy előre elkészített és éppen ezért égbekiáltóan igazságtalan ítélet született. Erre utal a 2015. de­cember 1-jén, illetve 29-én nagy garral végrehajtott letartóztatásuk, az alaptalan, de az országos médiában mégis tényként kezelt vád, a meggyőző bizonyítékok hiánya, de az alapfokú és végleges ítélet közötti súlyos ellenmondás is.
A fővárosi táblabíróság ugyanis 2017. április 7-én felmentette őket a terrorizmus vádja alól, és csak robbanóanyagok jogtalan birtoklásáért marasztalta el. A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék viszont éppen ellenkezőleg, a robbanóanyagokkal kapcsolatos vádat találta megalapozatlannak, és terrorcselekmény elkövetésének kísérletéért sózott a nyakukba súlyos börtönéveket. Ugyanakkor elutasította a védelem kérelmét az állítólagos titkos találkozójukon folytatott beszélgetésük rögzítésének újrahallgatására, valamint a szöveg és a hangok elemzésére vonatkozóan. Vajon miért? A bűnügyi eljárást ugyanis e sok helyen érthetetlen és fölöttébb zavaros, vagyis használhatatlan hangfelvételre alapozták.
Beke István és Szőcs Zoltán az állam összes intézményét átszövő és kézben tartó láthatatlan hatalom ártatlan áldozatai tehát. A meghurcoltatásukkal és elítéltetésükkel pedig minket, erdélyi magyarokat akarnak megfélemlíteni, de nem csak. A történteknek ugyanis egyértelmű üzenete van: legyetek csendben, és ne követelőzzetek, mert ebben az országban bárkivel bármi megeshet. Mi azonban tartsuk magunkat a Babits Mihály által megfogalmazott alapigazsághoz, miszerint „vétkesek közt cinkos, aki néma.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások