Újabb forduló

„A kormány a menekültkérdésbe menekül” – hangzott a jobbikos szlogen a tavaly népszavazás idején. A párt világhálós szócsöve beállt a baloldal mellé, „epe-ízű gyűlöletkeltéssel” rágalmazva a legfeljebb túl-sulykolással és fantáziátlansággal vádolható kormánykampányt. Ezek után Vona Gábor (Gyurcsány Ferenccel meglepő egyetértésben) lemondásra szólította fel a népszavazás eredménye miatt a magyar miniszterelnököt, majd a párt képviselői nem szavazták meg a bevándorlásügyi alkotmánymódosítást.

Azóta pedig lőnek a kormányra, ha kell, ha nem. Még a CEU ügyében is megtalálják, mibe kössenek bele, előbb a Sapientiát emlegették (egyébként alap nélkül), majd kárörvendeztek az amerikai politika következetlenségén és Orbán Viktor nemzetközi pozícióinak gyengülésén. Mindemellett pedig országszerte láthatóak a Jobbik óriásplakátjai Simicska Lajos plakáthelyein, melyek szerint azért kicsik a nyugdíjak és azért nem működik megfelelően az egészségügy, mert a Fidesz vezetői lopnak.

Amikor Orbán Viktor először célzott arra, hogy a Jobbik nem önálló politikai tényező, hanem egy megvásárolt párt, a vádat rágalomnak gondolhattuk. Annál is inkább, hogy elhangzott már a Jobbikkal kapcsolatban az évek során nem egy fideszes vád, ami bizony igaztalannak bizonyult. Első ízben akkor merülhetett fel a tárgyilagos és a párttal rokonszenvező nemzeti értelmiségben az, hogy talán lehet e vádban valami, amikor Vona Gábor nevetséges ürüggyel bújt ki az migránsügyi alkotmánymódosítás megszavazásának becsületbeli kötelessége alól.

Most, amikor egy évvel a választások előtt tengernyi plakáton Kuncze Gábor „Lop-stop” tábláit idézve támad neki a Jobbik a kormánynak, miközben Simicska Lajos fia, Ádám (aki egyben a Magyar Nemzet kiadójának új igazgatója) a Jobbik győzelmét vizionálja, a dolog több mint gyanús, és aligha intézhető el annyival, hogy „érdekegybeesés”. Ami azért is szomorú, mert miközben a Jobbik Simicska személyes bosszújának eszközévé silányul, szem elől téveszti az igazi ellenséget, mellyel egyébként Orbán éppen harcol: a globális háttérhatalmat, illetve annak látható intézményeit és képviselőit, jelen esetben az Uniót, Sorost és a CEU-t.