Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Torz optika

A nemzetközi baloldal mindmáig igyekszik a II. világháború vonatkozásában megfogalmazott sajátlagos történelmi narratíváját rákényszeríteni a jobboldalra és persze az egész világra. Nem kis sikerrel. Ebben közrejátszik az is, hogy fő tézisét, miszerint Hitler nagyobb gazember volt, mint Sztálin, kevesen merik vitatni, mert félnek, hogy rajtuk ragad a náci bélyeg. Miközben egyszerűen lehetetlen olyan szempontot találni, mely szerint Sztálin emberibb vagy erkölcsileg kevésbé elítélhető lett volna ellenfelénél.

Hitler diabolizálása a II. világháború utáni korszak politikájának egyik eszmei alappillére, s aki ez ellen szól, az másnaptól könnyű prédája lehet a fősodratú médiának és politikának. Sztálin vonatkozásában viszont a legkülönbözőbb „árnyalt” értékelések minden negatív következmény nélkül forgalomba hozhatóak. E torz optika érhető tetten abban a jelkép erejű szikár tényben is, hogy a horogkereszt Európa-szerte tiltott jelkép, viselése akár börtönnel is járhat egyes országokban, míg a vörös csillagot alig korlátozzák, sőt reklám-elemnek is szabadon használhatják. (Lásd a legismertebb ide vágó márkát, a Heinekent.)

Ennek az optikai torzulásnak köszönhetően minden év február 11-én összecsapnak a média hasábjain az ideológiai kommandók, szóba kerül a 1945-ben a Várból kitörő katonákra való emlékezés betiltása, sőt, vannak, akik odáig mennek, hogy e tragikus történelmi esemény kapcsán megszervezett teljesítménytúrát is betiltanák. Idén sem volt ez másként. S nemcsak a megemlékezést zavarták meg ellentüntetők, hanem a túrát is, bár a Várban randalírozó fél tucat hangosbemondós fröcsögőre ügyet sem vetettek a túrázók.

Cseppet sem meglepő, hogy a szebb időket látott Magyar Nemzet tudósítása a hvg.hu-n is megjelenhetett volna, mint ahogy az sem, hogy a korábban az emléknapi eseményeket népszerűsítő Alfahír, a Jobbik portálja (a 2017-es emléktúra kapcsán méltató, ismertető szöveg jelent még meg a portálon) hallgat a témáról, mint a csuka, egyébként is a kormány gyalázásán kívül lassan semmi sem kap helyet ezen az oldalon. Minden okunk megvan arra, hogy értékeljük azok erőfeszítését – mint például Schmidt Máriáét és Szakály Sándorét –, akik igyekeznek a fentebb vázolt torz szemléletet a valósághoz közelíteni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 13., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Haragudhattok ram,sot meg is vethettek a kommentjeim miatt de ne feledjetek,hogy amig a zsidok szekeret toljatok,addig semmi remeny,hogy Erdely visszakeruljon az anyaorszaghoz.Egyesek kozuletek azt hiszik,hogy minden magyar ostoba taho,akit az orratol fogva lehet vezetni.Mert ha nem igy gondolnatok,akkor nem mukodne ilyen kemenyen a cenzura.Es fokepp nem mukodne a KOPENYFORGATAS.Magyarorszagon ugyanaz a forgatokonyv mukodik mint Romaniaban.Es ugyanazok irjak:a szabadkomuvesek.Megvettek a Jobbikot jopenzen azert,hogy lejarassak a szimpatizansai elott.Igy hat nem marad mas hatra a magyar valasztopolgaroknak minthogy ket rossz kozul a kevesbe rosszra szavazzanak.Ez zsidok altal irt forgatokonyv uraim! Ez mindenutt a vilagon ahol a szabadkomuves paholyok vezetik a „demokratikus” orszagokat,igy mukodik.Mert sajnos OK egy emberi gyengesegre alapozzak a birodalmukat.Arra,hogy minden ember megvasarolhato! Sajnos ugy latom,hogy ebben nekuk van igazuk.

    • User
      Dátum: 2018. február 13., 12:05
      ÉRTÉKELÉS: 9

      Kedves Névtelen hozzászóló!
      Kérem, könnyítse meg az adminisztrátorunk munkáját azzal, hogy nem küld el egy hozzászólást egymás után 2-szer, 3-szor, illetve nem ír még utána 2-3-at pluszban, azzal, hogy Önt cenzúrázzák, mert nem jelenik meg azonnal a kommentje, ahogy ENTER-t üt a billentyűzeten. Higgye el, nem mond olyan eget rengető fontos dolgokat, hogy valakinek kedve és ideje legyen rá, hogy Önt rendszeresen olvassa és cenzúrázza. Örülünk, hogy minden nap, szinte minden közéleti cikkhez van jó néhány hozzászólása, de mindaddig, míg névtelenül vádolja és pocskondiázza a cikkekben szereplő személyeket, önti a mérgét a világra a gyűlöletét anélkül, hogy felvállalná az identitását, semmilyen jogot nem támaszthat arra, hogy adott pillanatban a nyomdafestéket nem tűrő gyalázkodásai ne olvasatlanul végezzék a kukában. Mindenképp értékeljük, hogy rendszeresen olvas minket és köszönjük a folyamatos visszajelzést.
      Tisztelettel,
      Ötvös Boglárka
      újságíró-szerkesztő

  • User
    Dátum: 2018. február 13., 13:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Miert dorgal engem,kedves ujsagiro-szerkeszto,talan azert,hogy nevtelenul irok?! Nem az a cime ennek a rovatnak,hogy „nevtelen hozzaszolasok”?! Vagy talan tevednek?!Szuntessek meg,ha onoknek igy nem tetszik,hiszen onok inditottak ezt a rovatot.Ha mindenki a nevet vallalva fog irogatni,akkor en is vallalom.De amig ez a rovat mukodik,pontosabban onok mukodtetik,addig ugy gondolom,hogy az ilyen fajta megdorgalasoknak helye nincs.Vagy legalabbis nem kene legyen.

  • User
    Dátum: 2018. február 13., 13:06
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Es meg valami.Mi volt a Jobbikrol es Vonaekrol irt kommentemben a gyalazkodas?!Az,hogy eladtak magukat es kopenyforgatokka valtak.Ezt meg a kiskutyak is eszrevettek,hiszen ok sem hulyek.Egyebkent a Jobbikot a Magyarorszag-i Nagy Oriens Paholy penzeli es iranyitja.Szegyelld magad Vona,te arulo!!!

  • User
    Dátum: 2018. február 13., 14:24
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A napokban, kétszer is azon töprengtem, hogy semmi indulatot nem tartalmazó, egy helyzetet megosztó szólásom, ismétlésre sem ment be. Jelen helyzetben világos: egy profi irástudatlan ismételt zavargásaival együtt mindent kigyomlálnak. Fárasztó munka lehet. Gondolják megszabadulnak tőle? Kezdetben zárják ki az ékezetmenteseket!

  • User
    Dátum: 2018. február 13., 16:19
    ÉRTÉKELÉS: -2

    A 14.24-es kommentet vegyetek ugy,hogy PARTUTASITAS,sot PARANCS az orszag nepet buta sotetsegben tarto szabadkomuves hazaaruloktol.! Na igy mukodik a zsido „demokracia” a „Szekely” Hirmondonal.Sebaj gyerekek,kommentelni,velemenyt nyilvanitani mas portalokon es oldalakon is lehet.Ha igy allnak a dolgok akkor szepen bucsuzunk egymastol,nem kell engem kitiltson senki.Egy cionistak altal iranyitott ujsagban amugy sem szeretnek tobbe kommenteket irni.