Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Törökök a láthatáron

Nagy Lajos király idején jegyezte le a krónikás, a Névtelen Minorita azt a Szent Lászlóhoz fűződő mondát, amelyben eleink is szerepelnek. A krónikás szerint a székely–tatár összecsapások közben Szent László ereklyeként őrzött feje eltűnt a váradi várból, és amikor röviddel utóbb mégis megtalálták a sekrestyében, gyöngyözött az izzadságtól. A csodának azt a magyarázatot adták a kortársak, hogy bizonyára visszatért valahonnan, mégpedig a csatatérről, ugyanis egy fogoly tatár elmesélte volna, hogy a székely hadak élén hirtelen egy roppant termetű vitéz tűnt fel, aki aranykoronát viselt, és győzelemre vezette a székelyeket, a feje felett feltűnt „fényességet árasztó igen gyönyörű női alak” arra vallott, hogy magától Szűz Máriától is segítséget kaptak a „sokaságukkal kérkedő pogányokkal szemben”.

Nagy Lajos király ideje, a „daliás idők” vége felé a királyságra a török terjeszkedés vetett baljós árnyékot. Az oszmán törökök 1358-ban elfoglalták Gallipolit. Amikor 1375-ben a havasalföldi vajda a törökkel szövetkezve ismét elpártolt Lajostól, utóbbi két évre rá büntetőexpedíciót indított ellene. Ekkor történt meg először, hogy a törökellenes hadműveletek ennyire közel kerültek Székelyföldhöz, s e veszélyes szomszédság ettől kezdve több évszázadra meghatározta eleink hadi szerepvállalásainak célját és tartalmát.

Lajos király 1382-ben meghalt, s alig hét évre rá a szerbek Rigómezőnél megsemmisítő vereséget szenvedtek az oszmánoktól. Ettől kezdve a török portyák szinte évente ismétlődtek Erdélyben is. Zsigmond királynak egyszerre kellett válaszcsapásokat mérnie a terjeszkedő birodalom haderejére, és kordában tartani a lázadozó román fejedelemségeket is. Így oklevél említi, hogy Zsigmond király úgy bírta meghódolásra a moldvai István vajdát 1395 januárjában, hogy pár héttel korábban a székely ispán tisztította meg a királyi sereg előtt az utat embereivel, majd csatlakozott a fősereghez.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 27., 14:33
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Tisztelt ujsagiro urak remelem kellemes ünnepük volt,es nem neztek meg annak a hatramaradotnak a tötenelmi leirasat.
    Kell tudni hogy 13o1-töl ANDREAS 3 eladta a koronat es azutan töbfele uralkodok voltak,Sigismund lengyelk kiralyt a LUXEMBURGI csaladja segitette anyagilag hogy elleg penze legyen 1387-1437.
    ISTEN MAGUKKAl, egy rosszul iro.