Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Titkosított demokrácia

Eddig csak a szóbeszéd járta, mostantól kezdve már iratok bizonyítják: az exállamfő, Traian Băsescu a szekunak dolgozott. Ezen kívül a román kémelhárításnak, és még kiderült, hogy az orosz KGB-hez is köze volt, 2004-től kezdődően pedig amerikaiaknak is szolgált. Mindez onnan tudódott ki, hogy a holland titkosszolgálat feloldotta néhány okirat titkosítását.

A 2004-es év azért érdekes, mert ekkor – sírás közepette – visszaléptette Theodor Stolojánt az államelnöki jelöltségtől, mondván, beteg. A mai napig nem derült ki, mi volt a baja, mert lassan egészségben megéli a nyolcvan esztendőt. Aztán Băsescu úgymond megnyerte a választásokat. Majd kinevezte a volt kommunista ügyész Monica Macoveit igazságügyi miniszternek, és elfogadtatták kormányvállalással a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) létesítését és tevékenységét irányító jogszabályt meg a Btk-t és a jogszolgálatot szabályozó többi törvényt. Ez teremtette meg – miután együttműködési szerződést kötött a DNA és a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – egy rendőrállam típusú hatalmi szerkezet kialakításához a feltételt.

Ezt veszi észre mind több civilszerveződési vezető, pl. Alina Mungiu, aki jelezte, nem éppen törvényes az ügyészség és a hírszerzés közötti munka. „Ebben a venezuelai szintű, populista korrupcióellenes légkörben a törvényekkel való manipulálás és az igazságügyi joghatóság feletti ellenőrzés minden határon felüli.”

Egy másik civilszerveződési vezér, Liviu Mihaiu, aki ismert újságíró is, komoly elemzés alá vetette az egész román társadalmat, s ezen belül a hírszerzők ténykedését, na meg az ügyészségét. Tisztán kimondja, persze levezetve, miként jutott arra a gondolatra, hogy „Romániában a jogszolgálatot a hírszerzés irányítja az Egyesült Államok bukaresti követségének egy műszaki csoportjával egyetemben.” Ugyanakkor példákkal bizonyítják, miként dolgozott az ügyészség, minden előírást áthágva, olykor csak azért, hogy „még a sz…r is fagyjon beléjük” (a politikusokba) – ahogy egy legfelsőbb titkos tanácskozáson elhangzott. Valójában egy rejtett katonai juntát működtettek az utóbbi huszonöt évben, a deep state-nek nevezett láthatatlan államot.

Mindezeket hiába vetették fel Johannis államfőnek, az elengedte a füle mellett. Tetszett, és még most is tetszik neki a titkosított demokrácia.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. március 21., 8:41
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Traian Basescu a leghitvanyabb rongy alak aki ezt a sz.r orszagot valaha is vezette.Mar akkor megirtam en ezt mikor meg az Udmr disznotoros baratsagban volt az egykori allamfovel.Es hogy tripla ugynok volt ez sem ujdonsag, hiszen volt kitol tanuljon.Elotte meg volt egy sz.r alak aki szinten harmas ugynok volt (annyi kulombseggel,hogy ez nem jutott el az elnoki szekig) de osztotta az eszt a romanoknak a Pro tv kepernyojen. A zsido szarmazasu Silviu Brucan (eredeti neven Saul Brucner). Gyerekek ,ami ebben az orszagban vegbemegy az mindennek nevezheto csak eppen demokracianak nem. Egyebkent demokracia (es ez a sajat velemenyem) ugy Isten igazabol sehol sem letezik, mert ez a fogalom a vilag legnagyobb hazugsaga.