Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székely Szabadság

Immár 97 esztendeje, hogy a székely nemzet újból idegen uralom alá került, és ezúttal sem a saját hibájából, netán gyávaságából, hanem egy vérlázító békediktátum következtében. Azóta pedig a mindenkori román hatalom ellenségként kezel minket, és folyamatosan az elűzésünkön, illetve a beolvasztásunkon munkálkodik. Az idő rokkáján Trianon óta lepergett évtizedek alatt ugyanis csak a módszerek változtak, de a nemzetállam megteremtésének a célja maradt. Ennek pedig még a saját fejlődésüket és jólétüket is alárendelték és alárendelik.

Nem véletlenül szegezi le tehát már az alkotmány első cikkelye, hogy Románia nemzeti állam. Magyarán, az alaptörvény betűje és szelleme szerint mi, székelyek nem is létezünk, és így közösségi jogokat sem birtokolhatunk, amint ezt a román politikusok cinikusan már többször is megfogalmazták. A történelemre visszatekintve az is nyilvánvalóvá válik, hogy a szabadságát soha senki nem kapta ajándékba, érte mindig áldozathozatalra volt szükség, és meg kellett küzdeni. Eleink pedig ezt megtették becsülettel. Még akkor is, amikor pillanatnyilag nem volt esélyük a győzelemre, mert tudták, hogy kiállásuk majd egyszer meghozza a gyümölcseit.

Közéjük tartoznak a Makk-féle összeesküvés tagjai, akik a szabadságharc lángját akarták újjáéleszteni. Tettükért 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten kivégezték őket. Így vált ez a nap 2012-ben a székely szabadság, vagyis a tömeges emlékezés, az együvé tartozás és a közös fellépés napjává, melyen minden épkézláb székelynek lelkiismereti kötelessége évről évre a marosvásárhelyi vértanúk emlékoszlopánál 16 órakor megjelenni. Hiszen a szabadságharcunk még nem ért véget, csak napjainkban nem fegyverekkel, hanem vértelen, azonban a szellemi pusztulásunkat, elvándorlásunkat és végül eltűnésünket eredményező eszközökkel vívják.

A ma ágyúit ugyanis vagyonunk elorzásának, iskoláink bezárásának, jelképeink betiltásának és munkanélküliségnek hívják. Éppen ezért, ha egy emberként ellenük feszülünk, akkor a minket jelenleg elnyomó bukaresti hatalmat alantas cselekedetei beszűntetésére kényszeríthetjük. De ne feledjük, csakis akkor, ha egy emberként feszülünk ellenük, vagyis rajtunk múlik a jövőnk!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük