Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szalámitaktika

Harmadik osztályos voltam, amikor szeptember tizenötödikén szokás szerint osztályonként sorban álltunk az iskola udvarán, hogy az évnyitó unalmas dumái után bevonuljunk, ki-ki az osztályába. Akkor viszont mindenki egy kis csoport – tíz-tizenketten lehettek – elsőst bámult. Könyökkel lökdöstük egymást, sugdostuk: azok románok, románul fognak tanulni. Számunkra, Aranka és Bernády városában ez abszolút egzotikumnak számított, mint a kacsacsőrű emlős, el sem tudtuk képzelni, hogy működhet az.
Igen, akkor már nem két elsős magyar osztály indult, hanem testvériesen egy magyar és egy román, inkább félosztály, mert kevesen voltak. Következő évben ugyancsak, majd lassacskán magyar elsőt elfelejtettek indítani, a rendszerváltáskor itt-ott akadt még egy-egy magyar osztály (csak a mechanika szakon)… Ma pedig Marosvásárhelyen egy kétnyelvű utcatábla kihelyezéséért bíróság elé idézhetnek.
Ez a szalámitaktika. Hőn Szeretett Atyánk, Rákosi Mátyás találó kifejezése volt – a szalámit nem egyszerre nyeljük le, mint a disznó, hanem szeletenként. Így kaparintották meg a Moszkvából kiküldött bolsik lépésről lépésre a hatalmat Magyarországon, és hasonló taktikával Lengyelországtól Vietnámig, és emésztődtünk majd’ fél évszázadon át apró szalámidarabként a nagy vörös Leviathán gyomrában.
(Apropó szalámi. Valamikor – nehéz ezt a mai fiatal olvasónak elhinni – húsból készítették, természetes füst és hideg tárolta. Aztán a gyártók belesuvasztottak egy kis szalicilt, egy kis ilyen-olyan tartósítót, színezőport, miegymást, ma a miniatűr címkén mintha kínaiul lenne felsorolva a sok összetevő, úgyhogy az okos macska felpúpozott háttal, égnek álló szőrrel elmenekül tőle.)
Nyugati országokban a melegek először – jogosan – csak annyit kértek, ne üldözzék őket. Megkapták. Ma Hollywoodban és az Eurovízió fesztiválon a légy sem zümmög akaratuk nélkül, de az egyetemeken és lassan az EP-ben sem.
Egy réges-régi Fidesz-kampánypannón egy fiatal szerelmespár csókolózott (félreértés elkerülendő: egy fiú és egy lány), mellettük pedig Brezsnyev csücsörítve szájon csókolja Honeckert, a volt NDK-vezért. A szöveg: Tessék választani!
Hát tessék!

Zubreczky Antal

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások