Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Statisztikailag sem lehet mindenki épeszű

A sárga irigység eszi meg a külföldi sajtós kollégákat, különösen a tévéseket. Nincs még egy olyan ország, ahol ennyire egyszerű kitölteni a tévéműsort, mint nálunk, főleg az úgynevezett hírtelevíziók műsorát. A román politikai osztály tagjai, mintha csak fizetett alkalmazottjai lennének a fent említett sajtóorgánumoknak, havi rendszerességgel szállítják a cirkuszt – ha már kenyeret nem tudnak. Nem kell tenni egyebet, csak ezt a rengeteg okos embert beültetni egy stúdióba, és lehet osztani az észt, s ez minimális költséggel figyelemre méltó nézettséget hoz.

Most éppen elcsapták a miniszterelnököt. Ez volt olyan kedves, hogy lemondott, nem csinált világraszóló mutatványt, mint elődje, hogy egy, a parlamentben abszolút többséggel rendelkező párt oda jusson, hogy hetekig kínlódik saját kormánya megbuktatásával. A kormányfő természetesen nem azért bukott meg, mert középkori földesúr módjára akasztással fenyegetőzött. Nem, az tán még növelte is népszerűségét, elvégre itt mintaszerűen meg van oldva a kisebbségi kérdés – aki ezzel nem ért egyet, azt felakasztjuk. Voltaképpen ezzel nem annyira az a gond, hogy kerül egy politikus, aki nem tudja, hol él – olyan sokan vannak, hogy statisztikailag sem lehet mindenki épeszű. Sokkal inkább probléma az, hogy a román politikai palettán nem került senki, aki elhatárolódott volna ettől a kijelentéstől.

Tudosét egyszerűen kirúgták, csak találgatni lehet, hogy miért. Amúgy minisztert vagy éppen miniszterelnököt a választáson győztes párt annyiszor cserél, ahányszor csak akar. Az ellenzék pedig, amely sajnos évek óta nem tud felmutatni egy épkézláb elképzelést, ha csak nem tekintjük annak, hogy még a kormánypártot is sikerült túlordítania magyarellenes szlogenekkel, hiába mondja, hogy az elnök ne nevezze ki a többség következő jelöltjét, mert az államfő egyszerűen nem tehet egyebet.

A show pedig megy tovább – a hírtévék műsora garantálva van.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük