Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Solomon Adriantól búcsúzik az RMDSZ

Megrendülten fogadtuk a hírt: Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének egykori elnöke tragikus hirtelenséggel hunyt el vasárnap. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kegyelettel emlékezik meg mindarra, amit Solomon Adrian közel egy évtizedes munkássága jelentett a csángómagyarság számára.

Solomon Adriannak szívügye volt a magyar nyelvű oktatás kiteljesítése a csángó falvakban, elnöksége idején több településen közösségi házak épültek. Jól tudta, hiszen megtanulta: kisebbségi létben nagy veszélynek van kitéve a nyelv, amelyet minden időben minden eszközzel védeni kell. Meggyőződésből vallotta, hogy a csángómagyarok kultúrájának megőrzése, a 180 ezer embernyi közösség sorsa csakis a kultúra éltetésében rejlik, ettől nem szabad tágítani: az erős asszimiláció ellen csakis konoksággal lehet fellépni.

Hisszük, hogy a Solomon Adrian által elkezdett munkát, az identitástudat és összetartozás erősítését tovább kell vinni mindenkoron, emléke előtt csakis úgy tiszteleghetünk, ha mi, romániai magyar emberek továbbra is sorsközösséget vállalunk a csángómagyarokkal, ha érdekvédelmi szervezetük nehéz és áldozatos munkájában ezután is részt vállalunk.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség fejet hajt és köszönetet mond Solomon Adriannak, annak a bátor embernek, aki nagy szíve révén, személyes problémáin túl egy egész közösség fájdalmát és örömét meg tudta élni, de sosem élt vissza vele. Solomon Adrian 1969. március 4-én született Bákóban, 2007 áprilisában választották meg a Moldvai Csángómagyarok Szövetségé elnökévé, mely tisztség felelősségét 2014-ig viselte. Vigasztalódást gyászoló családjának! Áldott és örök legyen az emléke!

Kelemen Hunor szövetségi elnök

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük