Sírkőfaragtatók

Nem is tudom, merre fordulok olykor segedelemért. Van úgy, hogy esküvel az égi mindenség felé, amelyből mi még oly keveset láttunk. Aztán másnap széttárt karokkal s vad tekintettel nézek segítség után itt lenn, az enyéim, a mieink között, földszinten: mozdítani kellene már valamit, az ég szent szenvedelmére! Fényes paloták omolnak, s nem tudjuk, hogy mi lesz holnap… Hát menekít most is valami temetői ábra az igazmondók, élők vagy halottak felé…

A brassói evangélikus (szász) temetőt a képtelenségig gonosz román hatalom traktorokkal s talajgyalukkal eltakarította a föld színéről, csupán azért, hogy ne legyen. Kérem a Bécsbe menekült örmény katolikus, dr. Száva Tibor mérnök barátomat, aki erről a merényletről könyvet írt, ne vessen meg, hogy egy oldalon említem ezt a tragikus merényletet a gyepmester szóval. Igen, így vagyunk, s így kerengek földi szépségek és rettegett gonosz emberképződmények között. Ugyanis most csapódott arcomba a hír, hogy egy bukaresti román „megfaragtatta” a sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád András ortodox, román stílbéli sírkövét, fényképpel együtt. Vergődöm temetők, sírkövek, friss holtak és megélhetési gyilkosok (hóhér) között. Minden székely-magyar falu mellett, tova félrerejtve volt egy-egy dögkút, sok helyt még ma is van. Oda vetették bele az elpusztult, betegséget terjesztő állatokat, kóbor kutyákat, s födték le. Ennek a foglalkozásnak hivatalos szerepe volt, azt a megbízottat nevezték gyepmesternek, aki végezte ezt a munkát. Hát nem harangszó meg fehér köpeny között, az szent.

Ezt a bukaresti emlőst minálunk sehol se fogadnák el s fel még gyepmesternek se. Miféle elvadult félkegyelmű lehet vajon? És van-e felkent hazánkban erkölcsi, ízlésbeli könyv, íratlan kódex, mely évszázadok óta vigyáz a jó tisztességre? De hát ha nincs, akkor ez is megtörténhet. Antal Árpádra egyszer már rávadultak hasonló, román jogi sírkövesek, beletörött a hitvány kacorjuk. Marosvásárhely, Gyulafehérvár mostani polgármesterével összehoznám én azt a bukaresti urat, hadd lám…