Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sínpár a levegőben

Köztudott, hogy a Tatrang megáradt, és elvitte a víz a bodolai vasúti hidat. Mondhatjuk, hogy a természet vad erői működtek. Hát nem pontosan ez a helyzet. Mivel apám, sőt a család több tagja valaha – 1927–1931 között – a Brassót Galaccal és Brăilával összekötő vasút munkatelepén dolgozott, Románia leghosszabb alagútjánál, mert az itt van, majd a hídnál, érdekelt, hogy mi történik e Kárpát-szögletben. Ez a vonal soha nem készült el. Egyszerűen, mert nem volt erre több pénz. Úgyhogy a Kárpátok mindkét felén olyan mellékvágányként működött, Erdély felől egészen Bodzafordulóig. S bár a dunai kikötőkig, sőt Konstancáig lerövidítette volna az utat, megkönnyítette volna, mind az áru-, mind pedig a személyszállítást, az évek során nem találtak pénzt az elgondolás véghezviteléhez.
Az itt lakóknak azonban hasznos közlekedési eszköze volt, ezért a szárny kiszolgálására, igaz használtakat, de motorvonatokat vásároltak. Persze, az infrastruktúra karbantartására nem akadt pénz. Annyira nem, hogy mint tudjuk, még a fővonalakon sincs minden rendben ezt illetően. Más országrészekben is sok híd épségével bajok vannak, minduntalan sebességkorlátozásba botolhatunk, annyira gyenge a pálya. Csóválják is a fejüket a szakemberek, amikor nagy sebességgel közlekedő szerelvényekről beszélnek a politikusok.
Teljesen új vonalakat kellene kiépíteni ehhez, erős töltésekkel, megfelelő sínekkel, kevesebb kanyarral.
És a pénzhiány miatt a bodolai hídra sem ügyeltek megfelelően, úgy vélték, masszív építmény, nem szükséges bizonyos árvízvédelmi munkákat elvégezniük. Pedig ez olcsóbb lett volna, mint egy új híd építése. Most már levehetik a Brassó-Bodzaforduló mellékszárnyat a vasúti térképekről. A szállításügyi miniszter (most Lucian Şovanak hívják) kijelentette, hogy belátható időn belül nem építik újjá a bodolai átjárót.
Majd ha valakinek valamikor eszébe jut, hogy a Bodza szorosának kihasználása Romániának a javára válna, vagy lesz olyan vállalkozó, aki rájön, hogy érdemes befektetni a már kilencven éve félbemaradt munkálat folytatására, és kiegészítik a harmincnégy kilométernyi vágányhiányt, akkor majd elkészül az új bodolai híd is. Addig maradnak a hídlábak között felfüggesztve maradt sínek, meg a remény, hogy fog még errefelé járni vonat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük