Romániának jár?

Hatalmas „verekedés” volt Brüsszelben azért, hogy a Nagy-Britannia kilépésével „otthontalanná” vált két uniós intézményt, az európai bankhatóságot és az európai gyógyszerügynökséget melyik ország vegye át. Románia az elsők között nyomult, hogy a gyógyszerügynökséget csakis Bukarestbe lehet telepíteni.

Nem kispályás történetről beszélünk, hiszen az ügynökség feladatai közé tartozik az európai piacon forgalomba helyezendő gyógyszerek engedélyezése. Ide elsősorban magasan képzett, összesen 900 tagú, uniós alapokból nagyon jól megfizetett személyzetre van szükség, akiket nem lehet egy hawaii repülőjegy meglobogtatásával befolyásolni. Természetesen ezek nem lettek volna mind romániaiak, de arányaiban sokkal többen lehettek volna, mint Londonban voltak, vagy Amszterdamban lesznek, nem beszélve arról, hogy a külföldi alkalmazottak is itt költötték volna el igen formás bérük jelentős részét.

Ugyanakkor az ügynökségbe évente átlagosan 36.000 személy látogat el, a világ vezető gyógyszergyárainak, kutatóközpontjainak, gyógyszerkereskedő cégeinek képviselői. És mivelhogy ezek nem az Északi-pályaudvarral szemben lévő hostel tízágyas szobáiban szoktak megszállni, s a mellette lévő lábonállóban vacsorázni, lefele kerekítve is bátran vehetünk ezer elköltött eurót fejenként, látogatásonként. Ez átlagosan napi kb. százezer, évi 36 millió euró, ami azért már akárhol tétel.

Nem csoda, hogy hatalmas lobbi indult. Tizenkilenc ország képviselői tettek jobbnál-jobb ajánlatot: a dánok 20 évre nem kértek bért, és ingyennyelv-tanfolyammal kecsegtettek, a hollandok felajánlották, hogy új épületet építenek és óvodát, iskolát biztosítanak az alkalmazottak gyerekeinek, az osztrákok, horvátok és szlovákok lakásokat kínáltak a munkavállalóknak stb. Románia készített egy ötperces videoklipet, amiből kiderült, hogy Bukarest a világ közepe (nekem a kitűnő infrastruktúrát és nagyszerű tömegközlekedést népszerűsítő passzus tetszett a legjobban), s kijelentette, hogy ő egy nagy és fontos ország, ezért neki ez jár.
Hát, nem jár…