Róma elesett

A megbékélést hirdetik a szeretet jobbágyai immár szerte Európában. Kinek eleddig minden mindegy volt, most az sem tud elmenni egy-egy kápolna előtt sem keresztvetés nélkül.

Hány kísértet járta már be Európát? Ki annak bölcs megmondhatója ma, azok között és azok közül, akik a kommunizmus kancsukás szenvedelmét megélték mind a bőrükön, mind a szívükön? A megbékélést hirdetjük elszántan és elgázoltan a magunk igazában. Ki gyilkolásra és gyújtogatásra született a Rajna, Szajna, a Duna mentén, most még az is békéért fohászol, hogy megmaradhatna bármilyen tenyérnyi békében is, a beözönlő idegen szellemiség kései előtt, gyermekeivel, asszonyával.

Isten ajándéka volt Petőfink. Császárok fenekedtek és rohamozták Magyarországot, mert szabad akart lenni. „Európa csendes, újra csendes” – szakadt föl a költő szívéből a fájdalom, hiszen maga is a szeretet jobbágya volt.

Európa teljesen elvadult háborúban él, áll. Miféle ember-söpredék az, mely tagadja ezt a háborút, holott maga szította és rakja tüzét? Olaszországra, Rómára több mint két évezrede még a vezérek is tisztelettel néztek és kívánalommal. A hatalmas Római Birodalom bevehetetlen volt Hannibál karthágói fővezér (i. e. 247–185) számára is. Nemcsak a föld, Itália, de az ég is rengett a pun háborúban, Hannibál talpa alatt. És elesett ő. Karthágó homokká vált, giliszta se élt meg többé amott. Róma állt. A megbékélést hirdették a szeretet jobbágyai Spartacus, a volt gladiátor, rabszolgafővezér idején is (i. e. 109–71), Rómát nem tudta legyőzni ő sem. Sorolhatnánk, de most Róma, Berlin, Madrid, Párizs és a földrész, Európa könyörög békés rabszolgaságért inkább, mint menni a halálba – a beözönlő, mocskos pénzen Európára rázuhintott ázsiai, afrikai vadság elől. Emberek, Róma elesett most már. Miféle idő ez, Urunk, honnan riadt ránk? Ilyen időben még feltámadni sem érdemes. Megadatott nekünk látni Róma elestét, falvaink s reményeink elszálldogálását. Legyünk irgalmatlanok késes idegenekkel szemben! Élni, élni őrültek s mindenek ellenére!