Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Portréfilm példaképről

A megcsonkított, kisemmizett, megalázott, meggyötört magyar nemzetnek példaképekre van szüksége a talpra álláshoz. Olyan személyekre, akik magatartásukkal és cselekedeteikkel elismerést vívtak ki maguknak szűkebb és tágabb környezetükben. Utódaink ugyanis csak úgy válhatnak gerinces, nemzeti öntudattal rendelkező és a haza szent ügyét mindennél előbbre tartó felnőttekké, ha van, akire feltekintsenek. Légyen az múltbéli vagy ma is élő személyiség. Ilyenekben, hála Istennek, történelmünk során nem szenvedtünk hiányt, és most is szép számmal akadnak, csak rosszakaróink titokban tartják a létüket.

Éppen ezért örvendetes, hogy Magyarországon végre olyan filmek is születnek, melyek megtekintése után mi, magyarok és székelyek felemelt fejjel és büszkén tekinthetünk egymás vagy bárki szemébe. Ugyanakkor ily módon pozitív energiával telítődve, jókedvűen folytathatjuk a mindennapi teendőinket.

Közéjük tartozik Kaszás Géza A lovasíjász című alkotása is, mely nemcsak Kassai Lajosról, valamint az általa felélesztett és újjáteremtett ősi magyar harcmodorról, illetve annak szellemi hátteréről szól, hanem hitről, magatartásról, hozzá- és helytállásról, becsületről, akaratról és teremtő erőről. Mindarról, ami a magyar lélekben és génekben kódolva van ugyan, de mélyre van temetve, és így csak egy nagy megrázkódtatás, illetve rendkívüli élmény tudja onnan felszínre hozni.

Nos, ennek a filmnek a nagysága és művészi értéke pontosan abban rejlik, hogy ezt sikerült kiváltania, hiszen megtekintése varázslatos élményben részesít. Hatásukra pedig rádöbbentünk, és így ezentúl már tudni fogjuk, hol van a helyünk, hová tartozunk, kik vagyunk. Ugyanakkor értelmet nyert az életfilozófiáját sűrítő, elhíresült Kassai-mondás is, mely szerint „nem az ősöket kell követni, hanem azt, amit az ősök követtek.”

Mindent egybevetve tehát örvendetes, hogy a filmet ezen a héten a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi is műsorára tűzte, március 17-én, pénteken 19 órakor pedig majd Kézdivásárhelyen is levetítik a Vigadó nagytermében.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük