Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Politikai vakság

Egy kedves barátom politikai vakságban szenved. Petre Roman felmagasztalásával kezdett vakulni, majd a bányászok dicséretével folytatta. Ez már történelem. Napjainkhoz közelebb Traian Băsescu éltetése következett, mondván, jogállamot teremt.
Ha eleinte még érthető is volt ez a vonzódás, később látszott, hogy a volt tengerésztiszt, ha teheti, egyeduralomra tör. Nem sikerült neki, s az is látszott, hogy a múltja zavaros, a korrupciót illetően ő is sáros. Eltüntette a világ hatodik legnagyobb flottáját, s mindezt az amerikaiak, britek, németek, hollandok tapsa mellett. Na, meg a román értelmiségi elit hurrázásától kísérve.
Az államelnökváltást követően, mikor kibújt a szeg a zsákból, nagy csend következett, többen szégyellték, hogy egy csavaros észjárású, de műveletlen szemfényvesztő mellé álltak. Az amerikai követről meg kiderült, hogy romániai színre lépé­sei a „beruházásai” miatt voltak olyan hangosak.
Már korábban észlelhető volt, hogy a hírszerző szolgálatnak mind nagyobb a befolyása, hiszen a 2009-es elnökválasztás, meg a későbbi elnökmenesztési népszavazás körül sok volt a kérdőjel. Az új elnök, Klaus Johannis sem kezdte tiszta lappal. Kusza házvásárlása mellett más ügyek is sorjáztak a számláján. Az pedig csodálkozást váltott ki, hogy bár kijelentette, sőt leírta, hogy ő német származású román, na meg az is tudott volt, hogy a szászság a történelem folyamán sosem állt az erdélyi magyarok mellett, ezek mégis rá voksoltak.
Barátom is teljes mellszélességgel állt Johannis és az általa támogatott korrupcióellenes főügyész, Laura Codruţa Kövesi mellé. Romániában nagy volt a korrupció, nem vitás, s az ellene való küzdelem is csak támogatható. De mindez nem az emberi jogok figyelmen kívül hagyásával, a törvények áthágásával, a besúgóhálózat újraszövésével, és a hírszerzés és ügyészség, sőt, bíróság szekus időket megidéző együttműködésével. Bár a mondvacsinált perek nem erről árulkodtak, sokan – ismét a román értelmiségi elit – ezt nevezte jogállamnak. És megszólaltak újból a nagykövetek. De mióta mindez kiderült, újból nagy a csend.
Nem lehetne végre kigyógyulni a politikai vakságból, félrelökni a nép manipulálását, az idegen érdekek szolgálatát és végre egy demokratikus jogállamot létrehozni, ahol az emberi jogokat betartják?!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 12., 9:11
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kedves Roman Gyozo ur ! Ez a politikai vaksag ,-ahogyan on fogalmaz – ervenyes a helyi poltikiusokat korulvevo ,nephulyitokre is ! Nekunk is megvannak a korupt vezetoink ,csak es tabutema !