Pittyu, az örök

Gyerekkorom elcsúfítói között nem lehet nem említeni Pittyut. Így írom, két tével, nehogy megsértsek annyi sok ezer becsületes Pityut. Kerek fej, sündisznó frizura, üveges, érzéketlen, irigy szemek. Nos, ez a Pittyu, amikor homokvárat építettünk, nem jött közénk, nem tudott, nem is akart velünk dolgozni, csak várta a pillanatot, hogy egyet rúgjon a mi munkánkba. Az iskolában, mert az ő kobakja nem fogadta be a szorzótáblát, a füzeteinkbe firkált, tépdeste ki a lapokat. Később, mikor már a lányoknak udvarolgattunk, neki nem volt barátnője, a kerítés túlsó oldaláról leskelődött és sértegette a barátnőinket.

Pittyunak az ük-ük-ükapja azok között volt, akik Kolumbusz Kristófot váltig figyelmeztették, nehogy elinduljon bolondul nyugat felé az ismeretlenbe, mert amikor elér a félelmetes óceán végére, hajóstól, matrózostól belepottyan a nagy semmibe. Üljön szépen a fenekén, van granadai édesbor és señorita bőven, és ha kell, kitalálják a bikaviadalt is. Déd-dédapja sopánkodott, hogy az ördögi vasszörny-mozdony felgyújtja a derék angol földművesek törökbúzáját, a megrémült tyúkok pedig akkora tojást sem fognak tojni, mint egy borsószem. Készségesen meg is szerkesztette a tiltakozó beadványt.

Voltak máskülönben híres ősei is Pittyunak, francia és nem francia művészek, akik egy-két kávéházi siker után úgy gondolták, mindenhez értenek, és mindenbe bele kell szóljanak. Foggal-körömmel harcoltak Eiffel mester tornya ellen (tragikus lámpaoszlop, harangláb-csontváz, félbehagyott gyárkémény, zavaros, hiányos tornafelszerelés stb.).

Egyik nagynénje hisztérikusan elájult, amikor a párizsi régi piacteret lebontva bevásárlóközpontokat építettek, a 19. századi Zola-világból egyenesen a huszonegyedikbe röpítve a csigaevő, sanzondúdoló bennszülötteket. De a Pittyu-családfa termései kézzel-lábbal harcoltak a Margit-híd ellen is, az Andrássy-útról hallani sem akartak (ezek majd el fogják lopni a befektetők pénzét! – harsogták). Ma a szerencsétlen a magyarok olimpiai álmát rúgja fel, mint egy gonddal, szeretettel felépített homokvárat. Ha ő nem tud örvendeni, senki ne legyen boldog. Pittyut akkoriban időnként eldöngöltük, de sajnos, mit sem tanult. És a Pittyuk öreganyja állandóan terhes. Ez az undorító lény, mint Weöres Sándor kulija, örök.